Fejős Éva szerző

Fejős Éva

Fejős Éva gyerekkora óta ír könyveket. Meséket, novellákat, krimiket. Holtodiglan című krimije 1999-ben jelent meg. Készített mini krimiket, egészségügyi cikkeket, írt egy huszonkét részes „segítő” tévéfilmsorozatot a házi betegápolásról, Családban marad címmel. A Duna Televízión vetített sorozat 1999-ben Nívódíjat nyert. Nyolc éve a Nők Lapja újságírója. 2003-ban Minőségi Újságírásért Díjat kapott a petesejt-adományozás törvényi szabályozásában rejlő ellentmondások feltárásáért. 2008-ban jelent meg első regénye, a Bangkok, tranzit, amely gyorsan meghódította a magyar olvasókat. Az első sikert hamarosan újabb követte: a Hotel Bali tavaly a karácsonyi könyvvásár egyik legnagyobb bestsellere lett. A két kötetből több mint félszázezer példányt adtak el. Fejős Éva legújabb könyve, a Csajok eredetileg internetes szappanoperának indult, de regénnyé nőtte ki magát, és megjelenését követően szinte azonnal az eladási listák élére került.

Fejős Éva művei

Jane Austen, W. W. Hallway, Minnie Darke, Gil McNeil, M. C. Beaton, Joanna Harris, Isaac Marion, Emily Snow, Piotr Pazinski, Alice Munro, JANE GILLESPIE, P. Z. Reizin, Jennifer Donnelly, Anna Erelle, J. A. Redmerski, Fejős Éva, Georgie Downy, Patricia Highsmith, Liza Dalby: 20db-os romantikus könyvcsomag könyv

 

Előjegyezhető

Maeve Haran, Rina Huber, Fejős Éva: 3db. romantikus könyv: A nemek háborúja + Kilenc nyár + Hotel Bali antikvár

Online ár:

2 970 Ft

Fejős Éva: 3db Fejős Éva könyv - Hotel Bali, Csajok, Eper reggelire antikvár
antikvár

3db Fejős Éva könyv - Hotel Bali, Csajok, Eper reggelire

KÉREM A KÖVETKEZÕT Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Ulpius-ház

Online ár:

5 000 Ft

Fejős Éva: 3 db Fejős Éva regény könyv
könyv

3 db Fejős Éva regény

Bangkok, tranzit, Cuba Libre, Hotel Bali

 

Előjegyezhető

Fejős Éva: 3 db Fejős Éva regény: Hotel Bali, A mexikói, Eper reggelire antikvár
antikvár

3 db Fejős Éva regény: Hotel Bali, A mexikói, Eper reggelire

Könyvlabirintus Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Ulpius-ház, 2008

Online ár:

2 880 Ft

Fejős Éva: 4 db Fejős Éva regény könyv
könyv

4 db Fejős Éva regény

Csajok, Bangkok, tranzit, Eper reggelire, Hotel Bali

 

Előjegyezhető

Fejős Éva, Vass Virág: 4 db magyar romantikus regény: Krásznájá Moszkvá + Hotel Bali + Bangkok, tranzit + Vulévu antikvár

Online ár:

2 780 Ft

Fejős Éva: 5 db Fejős Éva könyv könyv
könyv

5 db Fejős Éva könyv

- Hotel Bali - Csajok - Eper reggelire - Bangkok, tranzit - A mexikói

 

Előjegyezhető

Fejős Éva: 6 db Fejős Éva (címek a termékleírásban, saját fotó) antikvár
antikvár

6 db Fejős Éva (címek a termékleírásban, saját fotó)

Weöres Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Ulpius-ház

A mexikói + Bangkok, tranzit + Cuba Libre + Eper reggelire + Hotel Bali + Karácsony New Yorkban Egyik kötet közepes állapotú, a többi jó

Online ár:

9 990 Ft

Fejős Éva: 6 db Fejős Éva könyv könyv
könyv

6 db Fejős Éva könyv

- Cuba Libre - Helló, London - Hotel Bali - Karácsony New Yorkban - A mexikói - Bangkok, tranzit

 

Előjegyezhető

Fejős Éva: 6 db Fejős Éva kötet: A mexikói + Most kezdődik + Karácsony New Yorkban + Hotel Bali + Eper reggelire + Cuba libre könyv

 

Előjegyezhető

Fejős Éva: 7 db Fejős Éva: A mexikói + Bangkok, tranzit + Hotel Bali + Cuba libre + Eper reggelire + Karácsony New Yorkban + Karibi nyár antikvár

Online ár:

8 590 Ft

Vass Virág, Fejős Éva: 8 db romantikus könyv antikvár
antikvár

8 db romantikus könyv

Pestszentlőrinci antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Ulpius-ház

Vass Virág: Franciadrazsé, Vulévu, Fejős Éva: Bangkok, tranzit; Karácsony New Yorkban, A mexikói, Eper reggelire, Csajok, Hotel Bali

Online ár:

5 990 Ft

Fejős Éva: 9 db Fejős Éva: Szélhámos csábítás; Hotel Bali; Csak egy tánc; Egyszer az életben; Mi sem voltunk angyalok; Szélhámos eskü; Száz éjjel vártam; Helló, London; Mert nekünk szeretnünk kell egymást antikvár

Online ár:

24 980 Ft

Fejős Éva: A mexikói könyv
könyv

A mexikói

Erawan Könyvkiadó, 2016

Galántai Zsófi úgy érzi, célba ért. Sikeres a munkájában, és végre összeköltözhet a szerelmével. Aztán jön egy furcsa, szégyenteljes, még...

Online ár:

3 600 Ft

Eredeti ár: 3 999 Ft

Fejős Éva: A mexikói e-Könyv
e-Könyv

A mexikói

Erawan Kiadó, 2016

Galántai Zsófi úgy érzi, célba ért. Sikeres a munkájában, és végre összeköltözhet a szerelmével. Aztán jön egy furcsa, szégyenteljes, még...

Online ár:

2 990 Ft

Fejős Éva: A mexikói antikvár
antikvár

A mexikói

Galántai Zsófi úgy érzi, célba ért. Sikeres a munkájában, és végre összeköltözhet a szerelmével. Aztán jön egy furcsa, szégyenteljes, még...

 

890 Ft - 3 210 Ft

Fejős Éva: A mexikói (DEDIKÁLT) antikvár

 

2 540 Ft - 2 690 Ft

Fejős Éva: A mexikói - Mindig egy lépéssel előtted jár antikvár
antikvár

A mexikói - Mindig egy lépéssel előtted jár

Szentendre Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Ulpius-ház, 2010

Galántai Zsófi úgy érzi, célba ért. Sikeres a munkájában, és végre összeköltözhet szerelmével. Aztán jön egy furcsa, szégyenteljes, mégis...

Online ár:

1 990 Ft

Fejős Éva: Athén, végállomás könyv
könyv

Athén, végállomás

Erawan Könyvkiadó, 2021

Az Örökre Görögbe Athénban ér véget, és a történet tovább gördül, méghozzá olyan sebességgel, mint egy hurrikán. Egy szökésben lévő magya...

Online ár:

3 825 Ft

Eredeti ár: 4 499 Ft

Fejős Éva: Athén, végállomás e-Könyv
e-Könyv

Athén, végállomás

Erawan Kiadó, 2021

Az Örökre Görögbe Athénban ér véget, és a történet tovább gördül, méghozzá olyan sebességgel, mint egy hurrikán. Egy szökésben ...

Online ár:

2 999 Ft

Fejős Éva: A tizenharmadik villamos antikvár

 

1 800 Ft - 1 990 Ft

Fejős Éva, Esterházy Lili: A trükkös tükör könyv
könyv

A trükkös tükör

Erawan Könyvkiadó, 2023

"A lányainknak kezdtük el ezt a mesét, amikor a suliból edzésre vittük őket. A képzeletünkben kelt életre Mimi, a hatéves kislány, aki ép...

Online ár:

3 400 Ft

Eredeti ár: 3 999 Ft

Fejős Éva: Az ajándék e-Könyv
e-Könyv

Az ajándék

Erawan Kiadó, 2016

Egy régi, budai társasház, ahol senki sem beszél egymással, mégis mindenki mindent tud, vagy tudni vél a lakótársairól... Egy vidám, mégi...

Online ár:

1 990 Ft

Fejős Éva: Bangkok, tranzit könyv
könyv

Bangkok, tranzit - Bővített, új kiadás

Erawan Könyvkiadó, 2014

Bangkok – ölelő, forró, egzotikus város, ahol a múlt és a jövő összekapcsolódik, ahol bármi megtörténhet... és meg is történik. Hét ember...

 

Előjegyezhető

Fejős Éva: Bangkok, tranzit  antikvár
antikvár

Bangkok, tranzit

Ulpius-ház, 2008

Bangkok – ölelő, forró, egzotikus város, ahol a múlt és a jövő összekapcsolódik, ahol bármi megtörténhet... és meg is történik. Hét ember...

 

890 Ft - 1 090 Ft

Fejős Éva: Bangkok, tranzit antikvár
antikvár

Bangkok, tranzit

Bangkok. Ölelő, forró, egzotikus város, ahol a múlt és a jövő összekapcsolódik, és ahol bármi megtörténhet… és meg is történik. Hét ember...

 

890 Ft - 2 100 Ft

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára

További információk

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára