Debreczeni József szerző

Debreczeni József

Debreczeni József politikai közíró. 1955-ben született egy Tolna megyei faluban, Dunaszentgyörgyön. A paksi gimnázium után a debreceni egyetemen szerzett magyar-történelem szakos tanári diplomát, majd bölcsészdoktori címet. Kiskunmajsán, majd Kecskeméten dolgozott gimnáziumi tanárként (főállásban 1990-ig, óraadóként 2006-ig), aztán a Miskolci Egyetemen, a Károli Gáspár Egyetemen majd a Zsigmond király főiskolán oktatott politológiai tárgyakat. 1987-től részt vett az MDF szervezésében; alapító tag, a kecskeméti szervezet első elnöke és az országos választmány tagja volt. 1989-ben demokratikusan megválasztott ellenzéki képviselője lett az utolsó pártállami parlamentnek; majd kormánypárti az első szabadon választott országgyűlésben. A liberális csoport tagjaként küzdött a Csurka-féle szélsőség ellen az MDF-frakcióban, ahonnan 1993-ban kizártak, ezt követően távozott a pártból is. Másikba nem lépett be, 1994-től nem vállalt politikusi szerepet. 2004-ben Pethő Sándor-díjjal, 2007-ben Radnóti Miklós Antirasszista-díjjal jutalmazták, 2009-ben pedig megkapta a Húszéves a Köztársaság-díjat.

Debreczeni József művei

Debreczeni József: 2 db Debreczeni József könyv: A 2006-os ősz, A politika fertője antikvár
antikvár

2 db Debreczeni József könyv: A 2006-os ősz, A politika fertője

Pestszentlőrinci antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

nincs megadva

Online ár:

1 990 Ft

Kálmán Zsuzsa; Debreczeni József: 2 DB POLITIKAI TÉMÁJÚ KÖNYV könyv
könyv

2 DB POLITIKAI TÉMÁJÚ KÖNYV

Kálmán Zsuzsa - Miért éppen én? - Dávid Ibolya beszélgetései + Debreczeni József - A miniszterelnök című műve

 

Előjegyezhető

Debreczeni József, Elek István, Aczél Endre: 3 db rendszerváltás: Húsz év + Rendszerváltoztatók húsz év után + Amit megírhatok antikvár
antikvár

3 db rendszerváltás: Húsz év + Rendszerváltoztatók húsz év után + Amit megírhatok

Weöres Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Budapest

Rendszerváltoztatók húsz év után kötet ázott, hullámos, közepes állapotú

Online ár:

2 990 Ft

Debreczeni József: A "szürke dominanciás" könyv
könyv

A "szürke dominanciás"

De.hu Kft., 2016

Amikor Simicska imponáló bátorsággal szembefordult az autokrata miniszterelnökkel, a demokraták természetes érzelmi reakciója volt a rok...

 

Előjegyezhető

Debreczeni József: A "szürke dominanciás" antikvár
antikvár

A "szürke dominanciás"

De.hu Kft., 2016

Amikor Simicska imponáló bátorsággal szembefordult az autokrata miniszterelnökkel, a demokraták természetes érzelmi reakciója volt a rok...

 

890 Ft - 1 290 Ft

Debreczeni József: A 2006-os ősz könyv
könyv

A 2006-os ősz

De.hu Kft., 2021

A 2006-os ősz története 2002 tavaszán kezdődött, 2010 tavaszán teljesedett be, és tart napjainkban is. Ha a brutális hatékonyság titkát k...

Online ár:

3 400 Ft

Eredeti ár: 3 999 Ft

Debreczeni József: A 2006-os ősz antikvár
antikvár

A 2006-os ősz

De.hu Kft., 2012

A 2006-os ősz története 2002 tavaszán kezdődött, 2010 tavaszán teljesedett be, és tart napjainkban is. Ha a brutális hatékonyság titkát k...

 

890 Ft - 2 150 Ft

Debreczeni József, Petőcz György: A 2006-os ősz+ A Fideszes rablógazdaság + Csak a narancs volt. A FIDESZ története...+  Orbán Viktor ( 4 kötet ) könyv
könyv

A 2006-os ősz+ A Fideszes rablógazdaság + Csak a narancs volt. A FIDESZ története...+ Orbán Viktor ( 4 kötet )

A 2006-os ősz Debreczeni József De.hu Kft., 2012 - 296 oldal・kemény kötés A 2006-os ősz története 2002 tavaszán kezdődött, 2010 tavasz...

 

Előjegyezhető

Debreczeni József: A fideszes rablógazdaság könyv
könyv

A fideszes rablógazdaság

De.hu Kft., 2013

Két éve jelent meg Debreczeni József A politika fertője című könyve, amely a fekete pártfinanszírozás rendszerét mutatta be. A fideszes r...

 

Előjegyezhető

Debreczeni József: A fideszes rablógazdaság antikvár
antikvár

A fideszes rablógazdaság

De.hu Kft., 2013

Két éve jelent meg Debreczeni József A politika fertője című könyve, amely a fekete pártfinanszírozás rendszerét mutatta be. A fideszes r...

 

890 Ft - 2 390 Ft

Debreczeni József: A fideszes rablógazdaság (Teljes kiadás) antikvár
antikvár

A fideszes rablógazdaság (Teljes kiadás)

Szentendre Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

2013

Ebből a könyvből az derül ki, hogy az Orbán Viktor és Simicska Lajos által vezetett Fidesz valójában rablóbandaként működik. Noha a leírt...

Online ár:

1 790 Ft

Debreczeni József: A győzelem ára antikvár
antikvár

A győzelem ára

Osiris Kiadó, 2000

"Mert nem igaz, hogy a polgári demokrácia eszmények és erkölcs nélkül is működhet, csak és kizárólag mint a szavazatokért és hatalomért f...

 

890 Ft - 1 190 Ft

Debreczeni József: A Kolozsvári Evang. Reform. kollegium értesítője az 1877/78-ik iskolai évről antikvár
antikvár

A Kolozsvári Evang. Reform. kollegium értesítője az 1877/78-ik iskolai évről

Könyvlabirintus Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Kolozsvár

Online ár:

6 800 Ft

Debreczeni József: A miniszterelnök könyv
könyv

A miniszterelnök - Antal József és a rendszerváltozás

Osiris Kiadó, 2003

A szerző arra vállalkozik, hogy megrajzolja a rendszerváltozás miniszterelnökének portréját, s egyben felidézze a kort, melyben Antall Jó...

 

Előjegyezhető

Debreczeni József: A miniszterelnök antikvár
antikvár

A miniszterelnök

1998

A szerző arra vállalkozik, hogy megrajzolja a rendszerváltozás miniszterelnökének portréját, s egyben felidézze a kort, melyben Antall Jó...

 

890 Ft - 1 990 Ft

Debreczeni József: A miniszterelnök. Antall József és a rendszerváltozás antikvár
antikvár

A miniszterelnök. Antall József és a rendszerváltozás

Szentendre Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Osiris Kiadó, 1998

"Könyvemben arra vállalkozom, hogy megrajzoljam a rendszerváltozás miniszterelnökének portréját, s egyben felidézzem a kort, amelyben Ant...

Online ár:

1 990 Ft

Igor Janke, Debreczeni József: A miniszterelnök + Hajrá, magyarok! - Az Orbán Viktor-sztori egy lengyel újságíró szemével ( 2 kötet ) könyv
könyv

A miniszterelnök + Hajrá, magyarok! - Az Orbán Viktor-sztori egy lengyel újságíró szemével ( 2 kötet )

A miniszterelnök Debreczeni József Kalligram Könyvkiadó, 1998 -383 oldal Összefoglaló A szerző arra vállalkozik, hogy megrajzolja a r...

 

Előjegyezhető

Debreczeni József: A politika fertője könyv
könyv

A politika fertője

Média Nova, 2011

A korrupció fogalma elégtelen a magyar politikai gépezet törvénytelen működésének leírására. Nem a retorikai hatás kedvéért választottam ...

Online ár:

2 499 Ft

Eredeti ár: 2 940 Ft

Debreczeni József: A politika fertője antikvár
antikvár

A politika fertője

2011

A korrupció fogalma elégtelen a magyar politikai gépezet törvénytelen működésének leírására. Nem a retorikai hatás kedvéért választottam ...

 

1 190 Ft - 1 990 Ft

Debreczeni József: A politika fertője antikvár
antikvár

A politika fertője

Deborjó Kft., 2011

A korrupció fogalma elégtelen a magyar politikai gépezet törvénytelen működésének leírására. Nem a retorikai hatás kedvéért választottam ...

 

890 Ft - 1 200 Ft

Debreczeni József: Arcmás könyv
könyv

Arcmás

Noran Libro Kiadó, 2009

"Nem titok: valaha sokat vártam Orbán Viktortól. A leendő államférfit láttam benne; Antall József politikai örökösét, a liberális konzerv...

 

Előjegyezhető

Debreczeni József: Arcmás e-Könyv
e-Könyv

Arcmás

Kossuth Kiadó, 2013

"Nem titok: valaha sokat vártam Orbán Viktortól. A leendő államférfit láttam benne; Antall József politikai örökösét, a liberális ko...

Online ár:

1 990 Ft

Debreczeni József: Arcmás antikvár
antikvár

Arcmás

Noran Libro Kiadó, 2009

 

890 Ft - 1 490 Ft

Debreczeni József: Arcmás antikvár
antikvár

Arcmás

Noran Libro Kiadó, 2009

"Nem titok: valaha sokat vártam Orbán Viktortól. A leendő államférfit láttam benne; Antall József politikai örökösét, a liberális konzerv...

 

890 Ft - 3 990 Ft

Debreczeni József: Az első félidő antikvár
antikvár

Az első félidő

Forrás Nyomdai Műintézet

 

890 Ft - 980 Ft

Debreczeni József: Az első félidő (Sebők Imre rajzaival) antikvár
antikvár

Az első félidő (Sebők Imre rajzaival)

Antikvár Könyvkínáló

jó állapotú antikvár könyv

Tolnai Nyomdai Műintézet

Ismertető: Részlet a könyvből: Egy kisfiú találkozik Al Capone-val... (Nem kell megijedni, nem az amerikai rablóról van szó.) - Jön! ...

Online ár:

1 190 Ft

Dr. Kende Péter, Petőcz György, Debreczeni József: Az igazi Orbán: A Viktor 2 - Csak a narancs volt: A FIDESZ egy története - Arcmás (3 kötet) könyv
könyv

Az igazi Orbán: A Viktor 2 - Csak a narancs volt: A FIDESZ egy története - Arcmás (3 kötet)

Dr. Kende Péter: Az igazi Orbán: A Viktor 2 Petőcz György: Csak a narancs volt: A FIDESZ egy története Debreczeni József: Arcmás

 

Előjegyezhető

Debreczeni József: Az Orbán-rezsim 2010-20?? könyv
könyv

Az Orbán-rezsim 2010-20??

De.hu Kft., 2017

A könyv a 2010-es választásoktól napjainkig követi nyomon a Fidesz kétharmados győzelme után kiépült új hatalmi szisztéma működését. Ilye...

 

Előjegyezhető

Debreczeni József: Az Orbán-rezsim 2010-20?? antikvár
antikvár

Az Orbán-rezsim 2010-20??

De.hu Kft., 2017

A könyv a 2010-es választásoktól napjainkig követi nyomon a Fidesz kétharmados győzelme után kiépült új hatalmi szisztéma működését. Ilye...

 

1 590 Ft - 2 490 Ft

Debreczeni József: Az új miniszterelnök könyv
könyv

Az új miniszterelnök

Osiris Kiadó, 2006

A miniszterelnök és az Orbán Viktor című nagy sikerű könyvek szerzője újabb politikusi életrajzzal jelentkezik. Antall József és Orbán Vi...

 

Előjegyezhető

Debreczeni József: Az új miniszterelnök antikvár

 

2 990 Ft - 3 990 Ft

Debreczeni József: Az új miniszterelnök antikvár
antikvár

Az új miniszterelnök

Osiris Kiadó, 2006

A miniszterelnök és az Orbán Viktor című nagy sikerű könyvek szerzője újabb politikusi életrajzzal jelentkezik. Antall József és Orbán Vi...

 

890 Ft - 9 990 Ft

Debreczeni József, Paul Lendvai, Dr. Kende Péter: Az Új Miniszterelnök + Az eltékozolt ország + A Viktor (3 kötet) könyv
könyv

Az Új Miniszterelnök + Az eltékozolt ország + A Viktor (3 kötet)

Az új miniszterelnök Debreczeni József Osiris Kiadó, 2006 - 460 oldal Összefoglaló A miniszterelnök és az Orbán Viktor című nagy sik...

 

Előjegyezhető

Debreczeni József; Szenteleki Kornél (szerk.): Bazsalikom - Modern szerb költők antológiája könyv
könyv

Bazsalikom - Modern szerb költők antológiája

Minerva Kiadó, 2010

Az 1928-ban kiadott Modern szerb költők antológiája Szenteleky Kornél és Debreczeni József tolmácsolásában mutatja be a XIX. század végén...

Online ár:

1 600 Ft

Debreczeni József; Szenteleki Kornél (szerk.): Bazsalikom - Modern szerb költők antológiája - Első kiadás antikvár
antikvár

Bazsalikom - Modern szerb költők antológiája - Ritka - Első kiadás

Könyvlabirintus Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Minerva Kiadó, 2010

Az 1928-ban kiadott Modern szerb költők antológiája Szenteleky Kornél és Debreczeni József tolmácsolásában mutatja be a XIX. század végén...

Online ár:

1 410 Ft

Debreczeni József: Belgrádi éfjél könyv
könyv

Belgrádi éfjél

Ritka újvidéki kiadás.

 

Előjegyezhető

Debreczeni, József: Cold Crematorium idegen
idegen
Debreczeni, József

Cold Crematorium - Reporting from the Land of Auschwitz

Random House UK Ltd, 2024

A lost classic of Holocaust literature translated for the first time - from journalist, poet and survivor József Debreczeni 'A literary d...

Online ár:

8 859 Ft

Eredeti ár: 9 325 Ft

Debreczeni József: Debreczeni József politikai csomag (4 kötet): Húsz év + A miniszterelnök + Hazárdjáték + Arcmás antikvár

Online ár:

3 790 Ft

Debreczeni József: Emberhús - Elbeszélések antikvár
antikvár

Emberhús - Elbeszélések

Vonnegut Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Forum Könyvkiadó, 1959

Online ár:

3 390 Ft

Debreczeni József: Hazárdjáték könyv
könyv

Hazárdjáték

Bíbor Kiadó, 2007

A kötet Debreczeni József 2002 és 2007 között megjelent valamennyi írását tartalmazza, időrendben és szöveghűen. A címadó Hazárdjáték 200...

Online ár:

2 746 Ft

Eredeti ár: 2 890 Ft

Debreczeni József: Hazárdjáték antikvár
antikvár

Hazárdjáték

Bíbor Kiadó, 2007

A kötet Debreczeni József 2002 és 2007 között megjelent valamennyi írását tartalmazza, időrendben és szöveghűen. A címadó Hazárdjáték 200...

 

890 Ft - 1 990 Ft

Debreczeni József: Hideg krematórium e-Könyv
e-Könyv

Hideg krematórium

Jelenkor, 2024

„Primo Levi művét leszámítva nem ismerek olyan erős tényirodalmi könyvet a holokausztról, mint Debreczenié. Kimért, mégsem távolságtartó ...

Online ár:

2 799 Ft

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára

További információk

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára