Bálint Ágnes szerző

Bálint Ágnes

1922. október 23-án született a Fejér megyei Adonyban, a Duna mellett. József Attila díjas író - szerkesztő - dramaturg A Magyar Televízió első gyermekműsor-szerkesztője, a magyar gyermek- és ifjúsági televíziós-műsorkészítés egyik megalapozója, a televíziózás hőskorának meghatározó egyénisége, számtalan közkedvelt mesesorozat, hangjáték, mese és meseregény írója, fordítója. Nemzedékek nőttek fel Mazsolán, a kismalacon, Kukori és Kotkoda párosán, vagy Frakkon és a kényes macskákon, de neki köszönhetjük úgy a Futrinka utcát, mint a tévémaci ötletét is. Első meseregénye 1936-ban jelent meg, Magyar Úriasszonyok nevű folyóirat mellékletében a Fanni, a modern tündér címmel, az utolsó pedig 2000-ben jelent meg. 1989-ben halt meg férje, ezek után visszavonultan élt, letette a tollat. Mesesorozatait majd minden európai országban és a világ számos más országában is vetítették, töretlen sikerrel és népszerűséggel.

Bálint Ágnes művei

Mezei Éva, Pénzes Bethen, Takács Imre, Bálint Ágnes, Mikszáth Kálmán: 5 db mesekönyv: Bölcső a víz alatt; Hókirály; Iskola a faliszekrényben; Mi mozog?; Páskomi lakodalom antikvár

Online ár:

2 490 Ft

Bálint Ágnes; Lévai Sándor: A Futrinka utca lakói könyv
könyv

A Futrinka utca lakói

Móra Könyvkiadó, 2011

Cicamica, Böbe baba, Morzsa kutya, Sompolyogi-Mosolyogi, a róka, Egerenytűék, Kacsa Karola, Liba Leontin, Mókus bácsi, Tyúkanyó - a Futri...

Előjegyezhető

Bálint Ágnes; Lévai Sándor: A Futrinka utca lakói antikvár
antikvár

A Futrinka utca lakói

Könyvtársaság Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Móra Könyvkiadó, 2011

----

Online ár:

8 990 Ft

Bálint Ágnes: A repülő dívány könyv
könyv

A repülő dívány

Móra Könyvkiadó, 2016

Juli eddigi nyarait keresztanyja , luxusvillájában töltötte a Balaton partján, nem csoda hát, ha lógó orral és lázadozó szívvel készül a ...

Előjegyezhető

Bálint Ágnes: A repülő dívány könyv
könyv

A repülő dívány

Juli eddigi nyarait keresztanyja, luxusvillájában töltötte a Balaton partján, nem csoda hát, ha lógó orral és lázadozó szívvel készül a f...

Előjegyezhető

Bálint Ágnes: A repülő dívány antikvár
antikvár

A repülő dívány

Juli eddigi nyarait keresztanyja , luxusvillájában töltötte a Balaton partján, nem csoda hát, ha lógó orral és lázadozó szívvel készül a ...

2 090 Ft - 2 500 Ft

A szeleburdi család DVD
DVD

A szeleburdi család

2008

A háromgyerekes Faragó család önfeledten éli mozgalmas mindennapjait a VII. kerületi bérházban. Ebben a családban mindig történik valami ...

Online ár:

399 Ft

Bálint Ágnes: A szép lakás antikvár
antikvár

A szép lakás

Táncsics Kiadó, 1978

2 490 Ft

Bálint Ágnes: A Szitakötők Szigetén könyv
könyv

A Szitakötők Szigetén

Holnap Kiadó, 2014

Giduci, a kecskegida kissé akaratos jószág - fő szórakozása, hogy mindent, illetve mindenkit felökleljen, ami vagy aki útjában áll. A köt...

Online ár:

3 315 Ft

Eredeti ár: 3 900 Ft

Bálint Ágnes: A Szitakötők Szigetén könyv
könyv

A Szitakötők Szigetén

Holnap Kiadó, 2003

Giduci, a kecskegida kissé akaratos jószág - fő szórakozása, hogy mindent, illetve mindenkit felökleljen, ami vagy aki útjában áll. A köt...

Előjegyezhető

Bálint Ágnes: A szitakötők szigetén antikvár
antikvár

A szitakötők szigetén

Bunker Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Santos Kiadó, 1999

Giduci, a kecskegida kissé akaratos jószág - fő szórakozása, hogy mindent, illetve mindenkit felökleljen, ami vagy aki útjában áll. A köt...

Online ár:

4 990 Ft

Bálint Ágnes: A Szitakötők Szigetén antikvár
antikvár

A Szitakötők Szigetén

Giduci, a kecskegida kissé akaratos jószág - fő szórakozása, hogy mindent, illetve mindenkit felökleljen, ami vagy aki útjában áll. A köt...

4 490 Ft - 8 990 Ft

Bálint Ágnes: Az elvarázsolt egérkisasszony könyv
könyv

Az elvarázsolt egérkisasszony

Móra Könyvkiadó, 2024

Ki gondolná, hogy egy falatnyi édesség megváltoztathatja egy kisegér életét? Szegény Fáni csak egyetlen harapást eszik az ínycsiklandó, b...

Online ár:

2 975 Ft

Eredeti ár: 3 499 Ft

Bálint Ágnes: Az elvarázsolt egérkisasszony e-hangos
e-hangos

Az elvarázsolt egérkisasszony

Móra Hangoskönyvek, 2022

Ki gondolná, hogy egy falatnyi édesség megváltoztathatja egy kisegér életét? Szegény Fáni csak egyetlen harapást eszik az ínycsiklandó, b...

Online ár:

2 699 Ft

Bálint Ágnes: Az elvarázsolt egérkisasszony könyv
könyv

Az elvarázsolt egérkisasszony

Mi történik egy kisegérrel, ha minden tilalom ellenére megeszik egy mézeskalács boszorkányt? Bizony maga is boszorkánnyá változik! Ez ese...

Bálint Ágnes: Az elvarázsolt egérkisasszony antikvár
antikvár

Az elvarázsolt egérkisasszony

Móra Ferenc Könyvkiadó

Mi történik egy kisegérrel, ha minden tilalom ellenére megeszik egy mézeskalács boszorkányt? Bizony maga is boszorkánnyá változik! Ez ese...

4 990 Ft - 9 990 Ft

Bálint Ágnes: Az elvarázsolt egérkisasszony antikvár
antikvár

Az elvarázsolt egérkisasszony

Ki gondolná, hogy egy falatnyi édesség megváltoztathatja egy kisegér életét? Szegény Fáni csak egyetlen harapást eszik az ínycsiklandó, b...

1 390 Ft - 4 590 Ft

Bálint Ágnes: Az elvarázsolt egérkisasszony. -Dedikált. - Dedikált antikvár
antikvár

Az elvarázsolt egérkisasszony. -Dedikált. - DEDIKÁLT - Dedikált

Könyvlabirintus Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

móra, 1961

Online ár:

16 800 Ft

Hárs László (szerk), Kántos Zsuzsa, Magyar Katalin, Bálint Ágnes: Biri és Bori + Anonymus diplomatatáskával + Ének a küszöb előtt  + Madárfürdő  ( 4 kötet -Pöttyös könyvek ) könyv
könyv

Biri és Bori + Anonymus diplomatatáskával + Ének a küszöb előtt + Madárfürdő ( 4 kötet -Pöttyös könyvek )

Hárs László - Biri és Bori Móra Könyvkiadó, 1978 - 168 oldal - Pöttyös könyvek Összefoglaló FÜLSZÖVEG Hárs László nagy sikerű regényé...

Előjegyezhető

Bálint Ágnes: Bóbita + Labdarózsa lámpája ( 2 kötet ) könyv
könyv

Bóbita + Labdarózsa lámpája ( 2 kötet )

Bóbita Weöres Sándor Móra Könyvkiadó, 1955 - 78 oldal Összefoglaló A magyar gyermeklíra művészi rangra emelésében nagy része van Weör...

Előjegyezhető

Bálint Ágnes: Brúnó kapitány könyv
könyv

Brúnó kapitány

Móra Könyvkiadó, 2008

Brúnó kapitány békésen tengeti nyugdíjas napjait vén hajója fedélzetén, amely lehorgonyozva vesztegel a kapitány nővérének, Özvegy Póknén...

Előjegyezhető

Bálint Ágnes: Brúnó kapitány könyv
könyv

Brúnó kapitány

Aranyhal Könyvkiadó, 1999

Bálint Ágnes gyerekverse színes rajzokkal illusztrálva.

Előjegyezhető

Bálint Ágnes: Brúnó kapitány antikvár
antikvár

Brúnó kapitány

Móra Könyvkiadó, 2008

Brúnó kapitány békésen tengeti nyugdíjas napjait vén hajója fedélzetén, amely lehorgonyozva vesztegel a kapitány nővérének, Özvegy Póknén...

1 890 Ft - 1 990 Ft

Bálint Ágnes: Brúnó kapitány antikvár
antikvár

Brúnó kapitány

Aranyhal Könyvkiadó

Bálint Ágnes gyerekverse színes rajzokkal illusztrálva.

1 800 Ft - 1 990 Ft

Bálint Ágnes: Cimborák könyv
könyv

Cimborák

Holnap Kiadó, 2022

Habzsol Kácsa háza táján nagy a sürgés-forgás: születésnapi uzsonnát rendez rokonainak és barátainak. Félfülü Nyúl csárdájából még asztal...

Online ár:

3 315 Ft

Eredeti ár: 3 900 Ft

Bálint Ágnes: Cimborák antikvár
antikvár

Cimborák

Bálint Ágnes - a Mazsola-könyvek szerzőjének - regénye megható és izgalmas történet az elkóborolt vörös kismacska és az aranytüskés sündi...

2 390 Ft - 9 990 Ft

Bálint Ágnes: Duruzsoló antikvár

890 Ft - 1 900 Ft

Bálint Ágnes: Egy egér naplója könyv
könyv

Egy egér naplója

Holnap Kiadó, 2022

Templomárnyéki Egbert a múzeum szülői egérlyukából világot látni indul. Kíváncsisága életveszélyes kalandokba sodorja, melyek során barát...

Online ár:

3 315 Ft

Eredeti ár: 3 900 Ft

Bálint Ágnes: Egy egér naplója antikvár
antikvár

Egy egér naplója

Templomárnyéki Egbert a múzeum szülői egérlyukából világot látni indul. Kíváncsisága életveszélyes kalandokba sodorja, melyek során barát...

1 190 Ft - 9 990 Ft

Bálint Ágnes: Egy egér naplója (GRAFIKUS Szabó Szabolcs) - (Saját képpel, Szent. antikv.) antikvár
antikvár

Egy egér naplója (GRAFIKUS Szabó Szabolcs) - (Saját képpel, Szent. antikv.)

Szentendre Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Móra Ferenc Ifjúsági Könyvk., 1983

FÜLSZÖVEG "Atyám azelőtt a templom egere volt, de visszavonult, mert reumát kapott a hideg kövek között. A templomból anyám egy sajtrakt...

Online ár:

2 490 Ft

Bálint Ágnes; : Egy egér naplója - Hangjáték CD
CD

Egy egér naplója - Hangjáték

Holnap Kiadó, 2011

Templomárnyéki Egbert a múzeum szülői egérlyukából világot látni indul. Kíváncsisága életveszélyes helyzetekbe sodorja melyek során barát...

Online ár:

3 700 Ft

Bálint Ágnes: Én vagyok a Tévé-Maci könyv
könyv

Én vagyok a Tévé-Maci

Móra Könyvkiadó, 2012

Nem vagyok közönséges játékmackó. Tévésztár voltam, esténként sok-sok gyereket hívtam a képernyő elé, hogy együtt nézzük a mesét. Amikor ...

Előjegyezhető

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára

További információk