A Nemzeti Színház története a két világháború között

Összefoglaló

„A Nemzeti Színház igazgatójának védtelenségéhez már a Bajza elleni támadások hozzászoktatják a közönséget. A nyitó darabról, az 1837. augusztus 22-én színre került Árpád ébredéséről is gúnyirat jelenik meg, egy magát mellőzöttnek hívő dramaturg műve. Később Ráday Gedeon igazgató a liberális mágnások közé tartozik, de ez sem segít neki. Kossuth Pesti Hírlapja 1846-ban eltűnődik rajta: „a színigazgató (a hírlapok szerint) mit sem tesz, s amit tesz, nem jó". Figyelmeztet, hogy az apró tűszúrások politikájával „fel lehet dúlni az alapot, melyen áll, ki lehet fárasztani a legkitűnőbb lelket". Gyulai 1863-ban állapítja meg, hogy a sajtó „a közönség elébe hurcol egy csomó színházi pletykát, a közönség lassan mindent elhiszen, az igazgató kénytelen visszavonulni, jő egy másik, kit hozsannával fogadnak, de aki pár év múlva ugyanúgy jár, mint elődje". Amint ugyanez a sorsa Szigligetinek is, Paulaynak is. Herczeg Ferenc egy 1902-es karcolatában szellemesen vezeti le a folyamatot, hogyan válik száz újságíró-drámaíró jó barátból száz ellenség. Ambrus tapasztalatai szerint nyolc-kilenc hónapnyi türelmi idő után kialakul a molnár, a fia és a szamár szituációja."

A letöltéssel kapcsolatos kérdésekre itt találhat választ.