Bécs. Ötven évvel a mikrobák felfedezése előtt a várost az orvoslás Mekkájaként ünneplik. A híres orvosiskolában azonban a mindent átszövő politikai intrikák ellehetetlenítenek mindenfajta fejlődést. A regény igaz történet alapján, valós szereplőkkel mutatja be a fiatal, egyetemi éveit töltő szülészorvos viszontagságait az orvosi kórház hatalmas, a város elhagyott és nyomorgó vajúdó nőitől zsúfolt szülészeti osztályán. Döbbenten kell rájönnie, hogy egyharmaduk nem hagyja el élve a kórház falait, a szülés és a vajúdás során szörnyű kínok között kell szembenézniük a halállal. Ám úgy tűnik ez senkit sem érdekel. Hiszen ez már évek óta így megy. A fiatal orvos megtagadja felettesei utasítását, hogy ne avatkozzon bele ebbe az ügybe, és ennek következtében váratlan, világrengető felfedezést tesz a magas halálozás okával kapcsolatban. Miközben azonban megpróbálja megakadályozni a nők és csecsemőik tömeghalálát, az eredményeit egy arrogáns, ellentmondást nem tűrő, tudományellenes orvosi gárda próbálja hitelteleníteni. A fiatal, számkivetett orvost folyamatosan zaklatják, míg életének véget nem vet korai, rejtélyek övezte halála. Miért és hogyan lehetne tisztázni a nevét?
Andrew Schafer regénye naplószerű részletességgel rajzolja meg, de egyúttal tényeket és fikciót regényszerűen keverve rajzolja meg egy páratlan életút és felfedezés évtizedes ívét. A szerző, aki korábban többek között a Harvard és a Pennsylvaniai Egyetem tanára volt, jelenleg pedig a Cornell Egyetem professzora (mindhárom intézmény tagja az Ivy League-ként is ismert legszűkebb, elit egyetemi körnek), nemcsak az orvostudományi részletek, de a tudománypolitikai manőverek iránt is egyedülálló érzékkel bír, és ezeket a - sokak által sejtett, de kevesebbek által ismert és átlátott - háttértörténeteket képes páratlan elevenséggel az olvasók elé tárni. A regényben közben feltárul előttünk a reformkor és az elbukott forradalom időszaka, a munkásság és a polgárság sajátos világa, és a kiegyezést megelőző korszak Pest-Budája.
KALANDOS TÖRTÉNET MÁTYÁS KIRÁLY KORÁBÓL (Kalandregény 14 éves kortól) A Fekete Sereg különleges alakulatának, a Baphomet harci szekér legénységének létezéséről csak a beavatottak tudnak. Sokan ...
Online ár:
4 675 Ft
Eredeti ár: 5 499 Ft
Online ár:
7 642 Ft
Eredeti ár: 8 990 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján