A Bridgertonok ismerik a Smythe-Smith családot. És ön?
Az úr a hölgyről: tudálékos, bosszantó nőszemély.
Hugh Prentice-nek sosem volt türelme a teátrális nőkhöz, és ha Lady Sarah Pleinsworth valaha tudta is, mit jelent a szerény és visszahúzódó mint pozitív női tulajdonság, e becses magatartás gyakorlásáról minden jel szerint elég régen lemondott. Az sem számítana, ha Hugh időközben megszokná olyannak, amilyen, és elnézné neki ezen súlyos hiányosságát. A briliáns matematikusnak ugyanis egy esztelen párbaj következtében megsérült a lába, és emiatt nem tud futni, lovagolni és keringőzni sem. Soha nem udvarolhatna egy olyan hölgynek, mint Sarah, arról pedig végképp nem álmodhatna, hogy feleségül veszi.
A hölgy az úrról: egészen egyszerűen őrült.
Sarah sosem bocsátotta meg Hugh-nak a három évvel korábban vívott párbajt, amelynek következtében unokabátyja száműzetésbe kényszerült, amivel kis híján az egész családot tönkretette. Az sem számítana, ha meg tudná bocsátani neki ezt. Nem a sérült járása miatt képtelen elviselni a társaságát, a személyiségét tartja abszolút kiállhatatlannak. Ám amikor kénytelenek egy hetet egymás társaságában tölteni, mindketten rájönnek, hogy az első benyomás nem mindig megbízható. És amikor egy csókból kettő lesz, és három és négy, a matematikus elveszti kiváló számolási képességét, a hölgy pedig életében először nem talál szavakat.
Ez is elérhető kínálatunkban:
Mielőtt véget ért, Atlasszal kezdődött el. Lily és a volt férje, Ryle éppen csak beleszokik a közös gyerekfelügyelet ritmusába, amikor Lily hirtelen újra összefut első szerelmével, Atlasszal. A ...
Online ár:
3 825 Ft
Eredeti ár: 4 499 Ft
Online ár:
5 092 Ft
Eredeti ár: 5 990 Ft
Online ár:
3 400 Ft
Eredeti ár: 3 999 Ft
Online ár:
5 177 Ft
Eredeti ár: 6 090 Ft
4.5
az 5-ből
2 értékelés alapján