A Hol sírjaink domborulnak címmű frissen megjelent, átdolgozott, bővített kiadású kötetben a Görföl JenőKovács László szerzőpáros a Szlovákiában még fellelhető 1848-as honvédsírokat és emlékhelyeket dokumentálta és szedte csokorba. Ebben a könyvben a mai Szlovákia területén található emlékek összegyűjtésére és bemutatására vállalkoztak a szerzők. A pozsonyi törvényes forradalom helyszíneit, szereplőinek emlékeit a politikai események, személyek, a nagy csaták emlékműveit, valamint az ország temetőiben szétszórva található honvédsírókat ismerhetik meg a könyv lapjairól, fényképeiről. A könyv tárgyalja a mai Szlovákiai területén zajló hadi eseményeket és két régiónak, a Csiliköznek és Gömörnek 184849-es történéseit és szereplőit. Görföl Jenő felvidéki barangolásai során ébredt rá, mennyi 48-as honvéd emlékhely, síremlék található az országban, s mennyi van elhanyagolt állapotban, sőt lassan már feledésbe is merül, de ugyanúgy az első világháborús és egyéb kulturális, történelmi emlékeink is. Ezeket mutatja be a mintegy 400 oldalasra duzzadt kötetet.
Ez is elérhető kínálatunkban:
Kovács István (1945) - költő, történész, diplomata. Mint költő a Kilencek tagjaként az Elérhetetlen föld című antológiában mutatkozott be 1969-ben. Kutatási területe a XIX. század első felének magy...
Online ár:
2 850 Ft
Eredeti ár: 3 000 Ft
Online ár:
8 483 Ft
Eredeti ár: 9 980 Ft
Online ár:
3 655 Ft
Eredeti ár: 4 300 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján