Tüzérségi rakéták (Haditechnika fiataloknak)

Összefoglaló

A XIX. század vége felé, a gépipari fejlődés eredményeként a tüzérségi lövegek továbbfejlődtek, s tökéletesedett lövedékeik találati pontossága. Az akkori rakétafegyverek fejlődése gyakorlatilag megállt, s mivel a csöves tüzérségi lövedékeihez képest rendkívül pontatlanokká váltak, a század végére kivonták őket a hadseregek fegyverzetéből.
Mielőtt a tüzérségi rakéták reneszánszának okaira rámutatnánk, nézzük meg, hogy tulajdonképpen mi az alapvető különbség a csöves tüzérség és a rakétatüzérség között. A lövegből kilőtt lövedék repülési pályáját szemléltető 1. ábránkból kitűnik, hogy a löveg csövében levő lövedéket, a lövedék mögött (rendszerint a hüvelyben) elhelyezett lőpor hirtelen égésekor keletkező, nagynyomású gázok vetik ki a csőből. A csövet elhagyó lövedék repülése - a röppálya alakja, a repülés távolsága (a lőtávolság) - attól függ, hogy az mekkora sebességgel hagyta el a csövet, és hogy a lövegcső vízszintessel milyen szöget zárt be. A fizikából ismeretes, hogy a lőtávolság a lövedék kezdősebességétől a (csőtorkolatnál levő sebességtől) és a lövegcsőnek a vízszintessel bezárt szögétől, a lőszögtől függ. Minél nagyobb a kezdősebesség, annál nagyobb a lőtávolság. Állandó kezdősebesség esetén pedig akkor a legnagyobb a lőtávolság, ha a lőszög az optimális hajítási szöggel, a 45 fokkal éppen megegyezik. A 45 fok lőszögtől akár lefelé (alsó szögcsoport), akár felfelé (felső szögcsoport) való eltérés a lőtávolság csökkenését okozza.