Sorozat: Számolós színező
Tantárgy: Matematika
Évfolyam: 2.
A tankönyvjegyzéken nem szerepel.
A matematikaoktatás alapját a jó számolni tudás adja meg. Az alapműveletek készségszintű tudása nélkül nem lehet továbblépni, újabb anyagrészeket megtanítani. Mindez elsajátítható játékosan is, anélkül, hogy unalmassá váljon a gyermek számára. Ebben segítenek kiadványaink.
A kisiskolások (6-7-8 évesek) öt füzet segítségével gyakorolhatják az alapműveleteket és a mértékegység-átváltást.
Mindegyik könyvecske hasonló feldolgozású: az adott témakörben lévő műveleteket kell kiszámítani, majd a kulcs alapján az egyforma eredményeket azonos színnel színezni. Az egymás után következő oldalak módszertanilag felépítettek, a feladatok egyre nehezednek és összefüggések felépítésére is lehetőséget adnak.
A legkisebbeknek készültek a Tízes számkör, illetve Húszas számkör alcímű kiadványok, melyek az összeadás és kivonás rejtelmeibe vezetnek be. A képek kiszínezése után érdemes elmeséltetni a gyermekkel azt a karácsonyi, illetve nyuszikról szóló történetet, mely a színezésen kívül kedvet ébreszthet a gyakorláshoz is.
A Szorzás, illetve Osztás című füzeteket akkor adjuk a gyerekek kezébe, amikor ezek a műveletek kerülnek sorra az iskolában. A sikeres munka jutalmaként az egyes oldalakon lévő kis képeket össze lehet ragasztani egy nagy képpé.
A Mértékegység-átváltás c. kiadvány minden olyan tanulónak hasznos lehet, akinek problémája van a különböző mértékkel és azok egymásba történő átváltásával.
Ez is elérhető kínálatunkban:
A kiadványok alapvetően a központi tantervek és tankönyvek haladási ütemét követik, de bármely más könyvből tanuló diák számára is tökéletesen alkalmas a gyakorlásra. A sorozat alsós munkafüzete...
Online ár:
1 683 Ft
Eredeti ár: 1 980 Ft
Online ár:
1 683 Ft
Eredeti ár: 1 980 Ft
Online ár:
1 683 Ft
Eredeti ár: 1 980 Ft
Online ár:
1 853 Ft
Eredeti ár: 2 180 Ft
Online ár:
2 797 Ft
Eredeti ár: 3 290 Ft
Online ár:
1 683 Ft
Eredeti ár: 1 980 Ft
Online ár:
1 161 Ft
Eredeti ár: 1 290 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján