Abban a korszakban, melyet tudományelőttinek nevezhetünk, az emberek nem jöttek zavarba, ha arról volt szó, hogy az álmot megmagyarázzák. Ha felébredés után visszaemlékeztek reá, magasabb, isteni vagy ördögi hatalmak kegyes vagy ellenséges megnyilatkozását látták benne. A természettudományos gondolkodásmód felvirágzásával ez az egész értelemdús mitológia pszichológiává alakult át, s ma a művelt emberiségnek csak igen elenyésző kisebbsége kétkedik abban, hogy az álom az álmodónak saját lelki alkotása. Ám a mitológiai feltevés elejtése óta az álom új magyarázatot követel. Keletkezésének feltételei, az éber állapot lelki világához való viszonya, függése azoktól az ingerektől, melyek az alvási állapot közben tolulnak az észrevevés felé, tartalmának sok az éber gondolkodást megbotránkoztató sajátossága, a benne elképzelt képek s a hozzájuk fűződő indulatok közti aránytalanság, végül az álom illanékonysága, az a mód, amellyel azt a gondolkodás, mint tőle idegent félretolja, emlékét megcsonkítja vagy kioltja: mindezek a problémák és még sok más is századok óta várnak a megoldásra, ami azonban mindmáig nem sikerült kielégítő módon. Az érdeklődés középpontjában azonban az álom jelentésének kérdése áll, s e kérdésnek magának is kétféle értelme van. Egyrészt az álmodás pszichikai jelentőségére kér választ, arra, hogy miképp viszonylik az álom más lelki folyamatokhoz, van-e talán élettudományi rendeltetése is; másrészt tudni szeretné, lehet-e az álmot magyarázni, van-e az egyes álomtartalmaknak „értelmük", mint ahogy azt egyéb lelki alakulatoknál szoktuk tapasztalni. Vezeti be tanulmányát Sigmund Freud. Szavait a nemcsak fordítónak kiíváló, de pszichológusként is Freudhoz méltó Ferenczi Sándor ültette át magyar nyelvre.
A letöltéssel kapcsolatos kérdésekre itt találhat választ.
Ha gyermekként sokkal talpraesettebbnek kellett lenned, mint a kortársaidnak, mert a szüleid ezt várták el tőled... Ha már kora gyermekkorodban felnőttként kezeltek, és egész életedben áldozatokat ...
Online ár:
3 299 Ft
Online ár:
3 495 Ft
Online ár:
2 445 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján