Kortyolgat az ég tavából - Arany János és József Attila mitopoézise

Összefoglaló

Kutatói érdeklődésem homlokterében az állt, hogy az elemzett művek epikai, illetve lírai (mikro)szüzséje és költői metaforikája miképpen válik olvashatóvá és értelmezhetővé a hozzájuk társítható asztrálmitikus szimbólumok analógiás nyelvezetének, elemi összetevőiben is képszerű jelkészletének segítségével. Kezdettől tisztában voltam vele, hogy ez a több ezer éves hagyomány Arany és József Attila művészi gondolkodásában nem olyasfajta tudatosan követett szabályrendszerként van jelen, amely mintegy »előírná« alkotásaik jelhasználati módját. Nyelvük kétségkívül egyéni; hangjuk – miként nagy költőinké általában is – összetéveszthetetlen. Minden egyes művük annak a csak rájuk jellemző útnak a lenyomata, ahogyan rátalálnak a nyelvbe kódolt valóság mitikus alapjeleire, meglelve bennük a szimbólumteremtés kulcsát – József Attila kifejezésével élve a „keletkező szót”.