Az Antikrisztusban Nietzsche - annak ellenére, hogy művét a főbb európai nyelveken ő egyenként
milliós példányszámban szerette volna megjelentetni, ami enyhén szólva ellentmond az Előszó kezdősorának, hogy a mű "azokhoz szól, kiknek száma a legkevesebb" - egy, a világból távozó ember és gondolkodó benyomását kelti; radikálisan eltávolodik kora - és a mi korunk - mindhárom jelentős eszmerendszerétől: a kereszténységtől, a liberalizmustól és a szocializmustól.
Nézeteinek érvényesítésére két kitörési pont maradt csupán: vagy a heroikus-ezoterikus arisztokratizmus vagy pedig a rasszista populizmus.
Hogy tanait és nézeteit a későbbiek során kik és milyen célokra használták fel, abban neki magának is
felelőssége van. S bizonyos az is, hogy Az Antikrisztus sem mentes a hibáktól és a fogyatékosságoktól.
Azonban rá magára is érvényesnek érezzük azt, amit Nietzsche huszonhárom esztendős korában vetett papírra: a nagy emberek tévedései olykor termékenyebbek, mint a kisszerűek igazságai.
Csejtei Dezső
James C. Livingston a vallástudomány szerteágazó témáiba kalauzolja olvasóit. A könyvet az igényes szakmaiság, az élményszerűség jellemzi, mégis könnyen feldolgozható, megérthető. Ajánljuk mindazok...
Online ár:
4 242 Ft
Eredeti ár: 4 990 Ft
Online ár:
1 870 Ft
Eredeti ár: 2 199 Ft
Online ár:
5 100 Ft
Eredeti ár: 5 999 Ft
Online ár:
3 990 Ft
Eredeti ár: 4 200 Ft
Online ár:
7 600 Ft
Eredeti ár: 8 000 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján