A kolozsvári jezsuita, majd piarista templom kincstára

Összefoglaló

Az első fejezetben rövid áttekintést nyerünk az 1718. és 1724. között felépült templom történetéről. Az épület a kolozsvári szerzetesházak sajátos 18. századi vándorlásának mementója. A jezsuiták korábban a volt óvári domonkos templomot és kolostort használták. Miután a Tordai utcában elkészült új rendházuk és templomuk, régi helyükre a ferencesek költöztek be. A Jézus Társasága azonban csak szűk fél évszázadig örvendhetett az impozáns épületnek, mert XIV. Kelemen 1773-ban feloszlatta az egész rendet. Az elárvult jezsuita intézményt végül, ahogy sok más helyen is, a korszak népszerű tanítói, a piaristák örökölték meg. Sas Péter a továbbiakban kimerítő leírást ad az olvasónak nem csak a bécsi mintákat követő barokk templomépületről – amely sok részletmegoldását tekintve Erdélyben első –, de annak gazdag barokk berendezéséről is, külön hangsúlyt helyezve a főoltár díszére, a Könnyező Szűz kegyképére. (Talán nem közismert, hogy a fokozatosan ötvösremekké átformált festmény ikonként kezdte pályafutását a füzesmikolai ortodox templomban.) A művészettörténész ezután sorra bemutatja a templom legérdekesebb ötvöstárgyait, miseruháit és epitáfiumait, nem csak azokat, amelyeket ma is az intézmény kincstára rejt, de azokat is, amelyek a 19–20. századi ismertetések óta elvesztek, vagy más egyházi gyűjteményekbe kerültek. A kötetet a kincstárban őrzött tárgyak részletes katalógusa zárja, a függelékben pedig az irodalomjegyzék és a szómagyarázat mellett számos színes és fekete-fehér tábla is helyet kapott, hogy a tárgyleírások értelmezését segítse, és hogy a megfáradt vagy pusztán kényelmes olvasó szemeit rajtuk legeltethesse. E gazdagon illusztrált könyv mind képeskönyvként, mind tudományos munkaként megállja a helyét.