– A lélek eszmélése –
Tolvaly Ferenc az El Camino – Az út, a Tibetben a lélek és a Boszporusz felett a híd című regényeinek életválsággal küzdő főszereplői előtt utazásaik során tárulkoznak fel az útkeresés és az újrakezdés lehetőségei. A lelki megrázkódtatásokkal teli, életre szóló nagy kalandok. A Benáresz a kapu Indiába visz el, és a hinduizmus ősi-élő sokrétű vallásából merít.
A főhőst felesége hirtelen, látszólag magyarázat nélkül hagyta el. Gyötri a kétség, „hajtja az értelmetlen múlt, a jelen kényszere és a jövő bizonytalansága”. Szinte menekül Indiába, ahol fotóművészként objektíveket cserélve néz, de a képeket önmagán átszűrve lát: kitárul előtte az isteneket mindenben maguk körül érző emberek nyugalmának titka.
Egy idő után nem a kétségbeesett, megcsalt férj önsajnálata, hanem a magát is felfedező férfi ír eszméléséről. Elvezet a szent folyó, a Gangesz partjára, India elképesztő szegénységű és átmenetek nélkül pompázatos városain, falvain, sivatagain keresztül a lélek kapujához.
Mint Tolvaly Ferenc korábbi művei, így a Benáresz a kapu is olvasás közben átélhető, önismereti-tisztulási folyamatot kínáló hatalmas zarándoklat.
"Soha életemben nem voltam még semmiben annyira biztos, mint most abban, hogy ezt akarom. És ha esélyt adsz nekem, egész életemben azon leszek, hogy bebizonyítsam, helyesen döntöttél! Szeretlek, Ba...
Online ár:
5 525 Ft
Eredeti ár: 6 499 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján