A huszonnyolc éves svéd lányban, Sarában és a hatvanöt éves amerikai Amyben az egyetlen közös vonás, hogy mindketten falják a könyveket - és az olvasmányaikról leveleznek egymással. Egyszer Sara meghívást kap Amytől Iowába, és némi hezitálás után ki is mozdul unalmas életéből, amelyben eddig csak a regények nyújtottak izgalmat. Az első meglepetés érkezéskor éri: senki sem várja őt, Amy ugyanis váratlanul meghalt. A zárkózott lány nehezen találja fel magát a számára idegen környezetben, a furcsa iowai emberek között. Hazamenne, hiszen a barátkozás eddig sem ment neki túl könnyen... Végül mégis úgy határoz, ott marad egy kis időre Amy hazájában. Felfedezi levelezőtársa könyvespolcát, majd próbaképpen nyit egy kis könyvesboltot. Mivel a helyieknek nem erősségük az olvasás, Sara nagy kihívás elé néz. Ám személyiségének köszönhetően a néha faragatlan, máskor inkább elfoglalt és egymással nem törődő helyiek lassan igazi közösséget alkotnak. Már csak az a kérdés, hogy csupán a könyvesbolt polcain sorakozó regényekben, vagy Sara életében is bekövetkezhet-e garantált hepiend? Sara utazásának története nemcsak a könyvmolyokat érinti meg: a humoros, kedves regény barátságokon, regényhősökön, szerelmen keresztül mutatja be, hogy sosem késő kinyitni a szívünket és a lelkünket valami új előtt, és bár a boldog befejezést senki sem garantálja, mégis segíthetünk egy kicsit a sorsnak, hogy jól alakuljanak a dolgok. - Fejős Éva
A letöltéssel kapcsolatos kérdésekre itt találhat választ.
Sokszínű, magával ragadó családregény a toszkán kézművesek három generációjáról és egy titokról… Domenica Cabrellinek két nagy szerelme volt. Az első a gyermekkori: egy fiú a napfényes ol...
Online ár:
2 990 Ft
Akciós ár:
3 000 Ft
Online ár: 3 999 Ft
3
az 5-ből
1 értékelés alapján