Tolnai: A világháború története 1914-1916. II. kötet - Saját képpel

Összefoglaló

Huszonkét hónapja már, hogy a magyar katona egyformán bírja a Kárpátok és az Alpok csontfagyasztó hidegét, meg a lengyel puszták és a görzi front perzselő napját. Nem csüggedt el, mikor hazája határán lobogva égtek a kárpáti és az aldunai falvak, de nem kábították el a fényes sikerek se... „A magyar katona - irta gróf Tisza Istvánnak Frigyes főherceg, a hadsereg főparancsnoka : - a magyar katona hősiessége, áldozatkészsége és önfeláldozása olyan nagyszerű, hogy elölte mindenkinek meg kell hajolnia. A magyar katona lelkessége nagy mértékben járul hozzá a győzelemhez és sajnálatos lény, hogy a tisztikarban a magyarság nincs kellő számban képviselve, és a vezető állásokban nincs elég magyar ember"... Fényes bizonyítvány ez arról, hogy a magyar vitézség és hősiesség örökre él megint a történelem holt betűiben. Nagy úrhoz illő könynyedséggel áldozott ez a nemzet sok-sok százezer fiatal életet, és patakokban ontotta a magyar vért, melyben a végtelen turáni rónák szilaj szabadsága lobog. Áldozott királyáért és hazájáért mindenütt, ahol csak ellenség fenyegette a monarchiát, annak minden pontján, minden határán és szögletén.
Kelet-Poroszországot és Berlint magyar ezredek mentették meg a kozákinváziótól, magukra vonván az oroszok főhaderejét, mig Hindenburg fölkészülhetett a mázuri diadalra ; Przemysl hősies éhhalálát a magyar népfölkelők tették legendássá ; gyalogos huszárok mentették meg Limanovánál Krakót és Sziléziát - a porosz Sziléziát is! - az orosz betöréstől és végzetes stratégiai következményeitől. Lüttich és Maubeuge, Namur és Antwerpen vára csak azért esett el oly gyorsan, mert az egész német haderő rázúdulhatott a nyugoti harctérre: - és nem az ősi magyar virtus megfogyatkozása miatt zuhantak vissza a német seregek a Marne-vonalról...