Azt mondják, egy ember élete annyit ér, amennyi nyomot hagy maga után a földön. 60 év alatt tettem ezt - azt. Felneveltem két gyereket, terveztem és építettem házakat, de szeretnék magam után hagyni néhány megjavított emberi kapcsolatot is. Nagy öröm lenne a számomra, ha ennek a könyvnek olyan hatása lenne sok párkapcsolatra, ami által azok boldogabbak lehetnének.Valószínűleg megosztó ez a könyv. Mindenki akként értékeli, amilyen viszonya van a párkapcsolattal, a szexualitással.Igyekeztem kendőzetlen őszinteséggel, nem mindennapi nyíltsággal beszélni azokról a dolgokról, amikről sok kapcsolatban még nem illik. Az emberek inkább élik a lelkileg megnyomorított életüket, élnek rossz párkapcsolatban, mintsem megpróbálnának változtatni azon, ami még javítható.Egyes gondolataim megfogalmazásához néhány, nálam képzettebb szakember írását idézem, nem akarom elvenni a kenyerüket. A saját írásaim többéves tapasztalatom alapján születtek meg. Egyes fejezetek - elsősorban a szexualitás gyakorlati kérdéseivel foglakozók - nem kiskorúaknak valók. Elképzelhető, hogy némelyeket meg is botránkoztathatnak, annak ellenére, hogy nem annak szántam. Arra kérek minden felnőttet, hogy a könyvet tartogassa arra az időszakra, amikor úgy érzi, hogy a csemetéje elég érett ezeknek a témáknak a befogadására. A már érett nőknek és férfiaknak pedig tanulságos olvasást kívánok!
A letöltéssel kapcsolatos kérdésekre itt találhat választ.
Talán már felfigyeltünk arra, hogy az életünkben vannak bizonyos kellemetlen, önsorsrontó ismétlődések. Egyes helyzetek – mintha csak benyomnának rajtunk egy piros gombot – automatikus folyamatot i...
Online ár:
2 445 Ft
Online ár:
3 299 Ft
Online ár:
2 999 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján