Magyarország és a II. Vatikáni Zsinat 1959-1965

Összefoglaló

Részlet az előszóból: A II. Vatikáni Zsinat a katolikus egyház 20. századi történelmének talán legfontosabb eseménye. A nagy horderejű történés lehetséges megközelítési módjai közt az utóbbi években mind nagyobb teret kapnak azok a tanulmányok, amelyek az egyes országok püspökeinek és teológusainak részvételével, a zsinat munkájára tett hatásával foglalkoznak. Kötetünkkel ebbe a kutatási folyamatba kapcsolódunk bele, amikor a II. Vatikáni Zsinaton való magyar jelenlét történetének feldolgozását tűzzük ki célul.... A magyar zsinati részvétel történetéről akkor kapunk reális képet, ha megkíséreljük a történés valamennyi szereplőjének motivációit és tevékenységét tisztázni. Mivel a zsinat alapvetően a katolikus egyház belső eseménye volt, mindenekelőtt a Szentszéknek és a zsinatot tartó világegyháznak szándékait kell megvizsgálnunk. Ebben elsősorban arra a kérdésre keressük a választ, hogyan illeszkedett a zsinat a Szentszék XXIII. János pápasága alatt megkezdett új keleti politikájába: azaz mit tett Róma, hogy kieszközölje a „vasfüggönyön” túli egyházak püspökeinek részvételét; hogyan kívánta felhasználni a zsinat kínálta találkozások lehetőségét a szocialista kormányokkal való kapcsolatfelvétel előkészítésére, Magyarország esetében pedig a kétoldalú tárgyalások megkezdésére; hogyan kívánta felhasználni személyes találkozásokat a főpapokkal a magyar egyház megerősítésére? A keleti politika összefüggésében kívánjuk a fentieken kívül elemezni a zsinat – részben társadalmi és politikai vonatkozású – tanítását, a megfogalmazott új szempontok kihatásait, azaz a keleti politika gyakorlatának és a zsinaton megfogalmazott elvi tanításnak a kölcsönhatását.