évfolyam:8.-10. A két könyv foglalkozik mindazzal a könyvtárhasználati ismeretanyaggal, ami a NAT-ban, a helyi tantervekben és a kerettantervekben követelményként megfogalmazódik. Az első kötet a hagyományos könyvtár- és dokumentumhasználattal kapcsolatos tananyagot tartalmazza, míg a második az elektronikus úton elérhető információk megszerzéséhez ad segítséget. Mindkét kiadvány két fő részből áll: könyv és munkafüzet. Ebben a kötetben a szerző arra vállalkozott, hogy az elektronikus úton elérhető ismeretekhez adjon jól használható módszereket. Az alcím arra utal, hogy a modulkönyv több évfolyamon is felhasználható. A munkafüzetek jól kiegészítik az elméleti részt, a feladatok érdekesek, egymásra épülnek, segítik az elméletben elsajátított tudás gyakorlati alkalmazását. Ebben a kötetben található ismeretek gyakoroltatása, a feladatok megoldása számítástechnikai felszerelés meglétét feltételezi.A kiadvány hasznos kiegészítője a név-és tárgymutató, valamint a képek jegyzéke. Néhány színes kép teszi még szebbé a kiadványt.
"Anyanyelvünk a magyar, de valljuk be, mindannyian követünk el nyelvhelyességi hibákat. Még nehezebb a dolga azoknak a gyermekeknek, akik nehezebben tanulnak meg írni, olvasni. Elsősorban Nekik ajá...
Online ár:
1 437 Ft
Eredeti ár: 1 690 Ft
Online ár:
2 542 Ft
Eredeti ár: 2 990 Ft
Online ár:
3 638 Ft
Eredeti ár: 4 280 Ft