1946 május elsején a párt-előkelőségek páholyába kaptam meghívást, s magammal vittem hétéves kisfiamat is. Mialatt a felvonulásra várakoztunk, Rákosi körüljárt, s mindenkivel váltott néhány szót. Mikor hozzánk ért, kezét Gyurka fiam fejére tette, és nyájasan megkérdezte tőle: - És te, kisfiam, milyen párthoz tartozol? - Gyurka, akinek modora hagyott némi kívánnivalót, hetykén odavágta: - A szamárpárthoz! - s egy jól irányzott rúgást intézett a jó Rákosi bácsi felé. Rákosi mosolyogva elütötte a dolgot, és továbbment...
A Rádióra külön terhet rótt a választás. A vezérelv ugyan változatlanul az egyenlő mércével mérés volt a pártok között, de mikor Barcs közvetítésével lejött az utasítás, hogy Rákosinak ezt vagy amazt a beszédét egészében közvetíteni kell, ez ellen nem volt apelláta. A baj csak az volt, hogy Rákosi járta az országot, és igen sok beszédet mondott; szónoklatai, szovjet mintára, órák hosszat tartottak. S míg a kivezényelt tömegeknek nem volt más választásuk, mint végighallgatni ezeket a tirádákat, én tisztában voltam vele, hogy a rádióhallgatóságnak van egy lehetősége, hogy véleményét kifejezze: csak le kell kattintani a gombot. (Akkor még nem tartottunk ott, hogy a tömb- és házmegbízottak lakásról lakásra füleljenek: kinek hallgat a rádiója.)