Tizenhét bőrkötéses füzet. Valamennyi egy ruháskosárban lapult Astrid Lindgren hajdani lakásában, és csak egy évtizeddel az írónő halála után, 2013-ban kerültek elő. A füzetek egyetlen naplóvá állnak össze, amelyet a háború kitörésétől egészen 1945 szilveszteréig vezetett. A kézírásos bejegyzések mellett fotók, több tucat újságcikk is található, valamint olyan levélátiratok, amelyekhez Lindgren a "piszkos meló" során jutott hozzá. Maga nevezte így rejtélyes munkáját, amelyet a svéd titkosszolgálat megbízásából végzett.
Annyira gördülékenyen és élvezetesen fogalmazott már akkor ez a rendkívüli ambícióval megáldott háziasszony, aki naplójában követni, dokumentálni és lehetőség szerint megérteni igyekezett a korszak bonyolult világpolitikáját. Azontúl, hogy éleslátással és fejlett kritikai érzékkel közelít a megismerhető adatokhoz, és értőn elemzi őket, családanyaként egészen új témákra is kitér - az élelmiszerektől és születésnapi ajándékoktól a gyermeknevelés problémáin keresztül a nemzeti lelkiismeret háborgásáig -, így teremtve még hivatalos íróvá válása előtt új műfajt: a női hadinaplót.
Nem túl szokatlan, ha egy író naplót vezet, elég, ha azt nézzük végig, hány szerzői napló jelent meg magyarul csak az elmúlt években. Astrid Lindgren háborús naplója azonban több szempontból is különleges: a huszadik századi gyerekirodalom egyik legnagyobb alakjának tartott Lindgren ugyanis elsősorban nem a magánéleti, hanem a kollektív események rögzítésére kezdett el 1939-ben naplót vezetni. Ami mi más lett volna akkor, mint a második világháború.
Kilian Jornet 1987-ben született. Élete első éveit a pireneusokbeli Cap del Rec turistaházban töltötte, ahol a szülei dolgoztak. Fiatal kora óta érdekli a síelés és a magashegységek világa. Hatéve...
Online ár:
3 150 Ft
Eredeti ár: 3 500 Ft
Online ár:
3 420 Ft
Eredeti ár: 3 599 Ft
Akciós ár:
2 730 Ft
Online ár: 3 315 Ft
Eredeti ár: 3 900 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján