A fiatal költő második verseskötetének sajátos ízt ad a beszélt nyelvben megbúvó „hétköznapi költészet” felfedezése, azaz az antipoétikus beszédmód, mely a kommercializálódott társadalom művészi-irodalmi kihívására ad érvényes választ.
Nádasdy Ádám versei az emberélet útjának felén túlról szólnak. Az utazás folyamatos: billegünk a csónakban, kanyarodunk a teherautóval, viháncolunk a kertben, vagy éppen hátsó lépcsőkön szökünk fel...