Donald W. Winnicott neve ismerősen cseng a hazai pszichológiai életben is, sokat és sokféleképpen tudunk róla. Hazai pszichoterápiás szakmai műhelyekben évtizedek óta folyik Winnicott elméletének, fogalmainak értelmezése, gondolatait és terápiás tapasztalatait a gyakorlati munkában alkalmazzák. Jelen kötet a teljes életmű keresztmetszetét nyújtja úgy, hogy egyszersmind Winnicott tárgykapcsolat-elméletének fejlődése is kirajzolódik. A legnagyobb hangsúly természetesen azokra a winnicotti gondolatokra esik, amelyek napjaink pszichológiájára és pszichoterápiájára jelentős hatást gyakoroltak. Ezt a törekvést az is erősíti, hogy a könyv zárófejezete jelentős kortárs pszichológusok Winnicotthoz kapcsolódó munkáiból tartalmaz válogatást. Mivel a levelek és a rövid írások gyakran a gondolatok tömör és világos megfogalmazását teszik szükségessé, jó néhány ezek közül is szerepel a kötetben. A könyv olyan gyermekorvos pszichoanalitikussal ismerteti meg az olvasót, aki az elsők között ismerte fel a korai szülőgyermek kapcsolatoknak a gyermek lelki fejlődésében betöltött szerepét.
"Tartozom egy vallomással. Olyan anya mellett nőttem fel, aki sikerkönyveket írt a gyereknevelésről. (...) Ilyen előzmények után illene, hogy gyerekjáték legyen számomra a nevelés. (...) Rá kellett...
Online ár:
4 177 Ft
Eredeti ár: 4 914 Ft
Bevezető ár:
3 920 Ft
Eredeti ár: 4 900 Ft
Online ár:
3 825 Ft
Eredeti ár: 4 499 Ft
Online ár:
3 638 Ft
Eredeti ár: 4 280 Ft
Online ár:
3 825 Ft
Eredeti ár: 4 499 Ft
Online ár:
2 542 Ft
Eredeti ár: 2 990 Ft
Online ár:
4 250 Ft
Eredeti ár: 4 999 Ft