Találkozás egy fiatalemberrel avagy élő legendák az iskolapadban

Összefoglaló

A tizenhat éves szerző Karinthy Frigyes Találkozások egy fiatalemberrel című novellája nyomán beszélget élő legendákkal. A novellában az ekkor már elismert és népszerű Kartinthy találkozik fiatalkori önmagával, aki szembesíti ifjúkori álmaival, terveivel. "Amikor a fiatalember felhívott telefonon, hogy elhozná riportsorozatát befutott emberekkel, amelyben o vállalta a fiatalember szerepét, nem tudni miért, egy pillanatra Latinovits Zoltán alakja merült fel az emlékeimbol, az Utazás a koponyám körül filmváltozatának számomra máig legszebb, legihletettebb jelenetében. Az idosödo írót (Latinovits) kioktató fiatalember (Latinovits) kissé már kinott nadrágban, dacosan és kérlelhetetlenül felszalad egy lépcson, és eltunik az örökkévalóságban. Aztán a fiatalember, Takács András, egy tizenhat éves gimnazista és írópalánta elhozta a riportsorozatát. A riportok jók. Kemények. Célratöroek. Felkészültek. Érdekesek. Jól felépítettek. Olykor kegyetlenül oszinték. Beleérzok. Nem óvatoskodók. Eredményesek. Takács fiatalembere újra felteszi az obligát kérdéseket alanyainak, ugyanúgy, ahogy Frici fiatalembere teszi fel az övéit idoskori énjének. - Hol a repülogép, hol az Északi-sark? - szegezi a kérdéseket a nagy öregeknek, s azok, úgy tunik, pontosan értik is, mire megy ki a játék. Meg is válaszolják neki rendesen, hogy hol vannak, hová lettek a saját repüloik és saját Északi-sarkjaik. Karinthy fiatalemberének harmadik kérdését azonban, furcsamód, hiába keresem a mai fiatlember írásában: - Hol a büszke és szabad Magyarország? Ezt már nem merte volna feltenni mai fiatalemberünk, tűnodöm. Aztán a riportsorozat végére választ kapok mégis. Hiszen a beszélgetésekbol, lényegüket tekintve, e kérdésre adható egyetlen karinthys válasz is megszületik: - Dolgozunk rajta. Én is. Miután a fiatalember a Karinthy Színházban átadta fenti dolgozatát (bevallotta azt is, hogy lóg éppen az iskolából, ejnye, ejnye!), kilépett a színház ajtaján, és egyetlen nagy szökelléssel (Latinovits?) meglódult a villamosmegálló felé. Utánabámultam. Kecses fiatalsággal rohant a távoli járdaszigethez, az éppen a megállóba érkezo sárga járgány felé, beérve azt felugrott rá, aztán végleg eltunt a szemem elol. Bevallom, ekkor könnybe lábadt a szemem. Egy röpke és ihletett pillanatig még a saját fiatalságomat is elsirattam." Karinthy Márton