Egyszer majd megírom Huszelin Rancsics igaz történetét – jelentette be pályafutását kezdő költő Zalán Tibor epikusi készülődését, s majd húsz évvel később a regényíró Zalán meséli el a Papírváros döbbenetes epizódjaként az I. világháborús történetet. Mert a műfajokat egymásba játszatva mesél, valóban elbeszél a szerző. Több szálon, helyszínen és idősíkon futó történetsora annak a rettentő pokoljárásnak drasztikus nyelven előadott látomása, melyet főhőse tudatosan választ: az önpusztításnak, az állandó „elveszni készülés”-nek. A hatalmas írói vállalkozás első kötetének építész-narrátora e negatív úti cél eléréséhez lát hozzá, hogy a XX. század infernóját önmagán kívül megtapasztalja, önmagán belül pedig megvalósítsa. Byron és Tonio Kröger nyomán, vállalva, hogy a megismerés útja egyben az önpusztításé is, folyamatosan menekül – alkoholba, nőkbe, verekedésekbe, az emberi kapcsolatokat felszámoló magányba – a megismerés/önismeret és következménye elől.
A Papírváros 2 megrendítő felismerése, hogy hiába akarunk kivonulni a világból, a világ nem óhajt kivonulni belőlünk. Hogy hiába vagyunk készek – előzékenyen – kimenetelni a magunk létéből, egyszemélyes biológiai és transzcendens valóságunkból, a társadalom résen van, s megakadályoz még az önpusztításban is. Pusztán azért, hogy hatalmát még ilyen elviselhetetlen módon is bizonyítsa és gyakorolja.
Ez is elérhető kínálatunkban:
"Soha életemben nem voltam még semmiben annyira biztos, mint most abban, hogy ezt akarom. És ha esélyt adsz nekem, egész életemben azon leszek, hogy bebizonyítsam, helyesen döntöttél! Szeretlek, Ba...
Bevezető ár:
5 200 Ft
Eredeti ár: 6 499 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján