Az eksztázis része mindennapi életünknek. Amikor lényegi módon megélünk egy életeseményt vagy a szexualitásunkat, esetleg egy mély találkozást a természettel, amikor gyermekekkel időzünk, vagy épp elmélyülten Istenre hagyatkozunk, részünk lehet ilyen csúcsélményekben. Eksztázist él át a boldogságtól túláradó édesanya, aki először tekint újszülött gyermekére, az örömében sikongató gyermek vagy az intenzív istentapasztalat borzongásától átjárt szerzetes is. Az eksztázis lényem mélyéből fakadóan ad felszabadulást, feloldódást. Olyan rétegből tör elő, amely a mindennapok során többnyire elzárva marad, pedig ez is én vagyok, sőt, ez maga a legbensőbb valóm, amely mégy egyáltalán közölhető. Az eksztázisnak e szélesebb értelemben vett jelenségvilágáról ír könyvében a német pszichológus és katolikus teológus, Wunibald Müller. Emellett a "halhatatlan szerelem" érzésével, legfőképpen pedig a szexualitást és a spiritualitás, a test és a lélek kapcsolatával foglalkozik. Mindezt annak reményében, hogy valami felcsillan majd abból, mennyire közel van egymáshoz az emberi élet e két alapvető tapasztalata.
Ez is elérhető kínálatunkban:
Gondoltál már arra, hogy a problémáid nagy részét valójában nem a külső körülményeid, hanem az elmédben zajló konfliktusok okozzák? Ezek a belső megoldatlan helyzetek sok mindent eltakarnak előlünk...
Online ár:
2 967 Ft
Eredeti ár: 3 490 Ft
Online ár:
2 465 Ft
Eredeti ár: 2 900 Ft
Online ár:
2 660 Ft
Eredeti ár: 2 800 Ft
Online ár:
5 517 Ft
Eredeti ár: 6 490 Ft