Az ezredfordulót követő években hosszú, bár kissé rendszertelen levelezésbe bonyolódtam Borgóval (György Csabával), az 1950-ben Marosvásárhelyen született, 1986 óta Magyarországon élő és dolgozó festőművésszel. A kezdetben Százhalombattán, majd az észak-magyarországi régióban (Szirmabesenyő-Miskolc-Eger térségében) tevékenykedő sokoldalú alkotóval először az 1980-as évek második felében Szentendrén találkoztam, majd több önálló kiállításának megnyitásán működhettem közre, és számos dolgozatot, kiállításismertetőt, katalógusbevezetőt írtam munkásságáról. Borgó hosszú, kézzel lejegyzett, a hétköznapi történések leírása mellett szürreális látomásokat is ecsetelő, nehezen követhető levélküldeményeire az új évezred első esztendeinek művészeti eseményeit és jelenségeit dokumentáló, személyes élményeimet rögzítő - közös szenvedélyünkre, a magyar kosárlabdasport aktuális eseményeire is figyelő -, szubjektív árnyaltságú válaszokkal reflektáltam. A 2001 és 2012 között írt Borgó-leveleimet azzal a meggyőződéssel és szándékkal adom közre - változatlan formában, csupán a legkisebb stilisztikai korrekciókkal megszerkesztetten -, hogy ezáltal a jelenkori magyar művészet összképét néhány fontos jellemzővel, mindeddig ismeretlen vonással és vonatkozással gyarapíthatom.
W.
Sisa József DSc, egyetemi tanár, professor emeritus, az MTA Művészettörténeti Intézetének volt igazgatója, a magyar művészettörténet-tudomány meghatározó személyisége idén ünnepli 70. születésnapjá...
Online ár:
6 715 Ft
Eredeti ár: 7 900 Ft
Online ár:
4 275 Ft
Eredeti ár: 4 500 Ft
Online ár:
3 817 Ft
Eredeti ár: 4 490 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján