Színészgyerek vagyok. Abba a generációba tartozom, akiket még a gólya hozott. Engem egy vidám, szeretettel bélelt, puha fészekbe pottyantott. Édesapám bonviván, édesanyám pedig szubrett volt. Unger Rudolf és Nagy Baba. A maguk idejében sokat foglalkoztatott, sikeres színészek. Fürödtek a népszerűségben és ebből bőven jutott nekem is. Abban az időben az volt a divat, hogy a színészek egy-egy jubileum, búcsúfellépés vagy más különleges alkalomból úgynevezett jutalomjátékot kaptak a színháztól. Ezeken az előadásokon a közönség felülfizette a jegyeket. Az így keletkezett többlet volt a jutalom. Ha a közönség különösen szerette a színészt, akkor még valami ajándékkal is meglepte. Édesanyám, mikor egy bizonyos „közeledő örömteli esemény" (ez voltam én) miatt, rövid időre elbúcsúzott a közönségtől, jutalomjátékán egy hatalmas rózsaszín masnival átkötött és rózsaszín csörgővel díszített dobozt kapott a hálás publikumtól. A teljes babakelengyém benne volt. Akkor még nem találták fel az ultrahangos vizsgálatot. Honnan is tudhatták volna, hogy fiú leszek vagy lány? A közönség lányt várt. Mit tehettem volna? - lánynak születtem.
Ez is elérhető kínálatunkban:
A Szabadság tér 17.-ben, a televíziós központtá avanzsált Tőzsdepalotában kőkorszaki viszonyok uralkodtak. Egyetlen pici stúdió állt rendelkezésre, abban 40 fok meleg. Felvétel közben át meg át...
Online ár:
5 092 Ft
Eredeti ár: 5 990 Ft
Online ár:
5 092 Ft
Eredeti ár: 5 990 Ft
Online ár:
5 942 Ft
Eredeti ár: 6 990 Ft
Online ár:
6 375 Ft
Eredeti ár: 7 499 Ft
Online ár:
4 250 Ft
Eredeti ár: 4 999 Ft
Online ár:
4 242 Ft
Eredeti ár: 4 990 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján