"...egy nemzet jólétét és versenyképességét egyetlen, mindenütt észlelhető kulturális tényező határozza meg: a bizalom szintje az adott társadalomban." /Fukuyama/ Ez a mondat elég hihetetlennek tűnik, hiszen ebben az emberek többsége által nem is elemzett fogalom egyszer csak váratlanul kulcstényezővé emelkedik.
A kötet címe maga is többrétegűségre utal; egyszerre lesz szó a vezetők és vezetettek közötti bizalomról és a bizalom helyéről a vezetői tevékenységben, mégpedig először elméleti, aztán gyakorlati szempontból. Az elméleti megközelítés hitelességét olyan - a forrásjegyzékben feltüntetett - szaktekintélyek biztosítják, mint például Bakacsi Gyula, Barabási Albert-László, Rachel Botsman, Stephen M. R. Covey és Francis Fukuyama. A hazai példák sorát pedig többek között Balogh Péter angyalbefektető, Csillag Sára egyetemi docens, Litkey Farkas világbajnok vitorlázó, Markovich Béla MAPEI ügyvezető és Pozsonyi Gábor bankár gazdagítják.
A két évtizedes felsővezetői tapasztalattal rendelkező szerzőnek ezzel immár harmadik vezetési könyve kerül a könyvesboltokba a 2015-ben (A vezetés öröm-e?) és 2017-ben (A vezetés ÖN-törvénye - Pár FONTOS szópár) megjelent kötetek után.
Több mint negyven év után először került aktualizálásra ez az időtlen bestseller, a Hogyan szerezzünk barátokat és bánjunk az emberekkel. Ez a klasszikus a történelem egyik legismertebb motivációs...
Online ár:
4 242 Ft
Eredeti ár: 4 990 Ft
Online ár:
3 825 Ft
Eredeti ár: 4 500 Ft
Online ár:
4 242 Ft
Eredeti ár: 4 990 Ft
Online ár:
4 667 Ft
Eredeti ár: 5 490 Ft
Online ár:
3 817 Ft
Eredeti ár: 4 490 Ft