Topelius-nak, a finnek legnagyobb meseírójának alkotásai bátran odaállíthatók bármely nép meséihez, sőt kerek szerkezetük, az elbeszélés drámai elevensége, különösen pedig jellemképző hatásuknál fogva felül is múlják a legtöbb nép meséit. Nem hiszem, hogy legyen jobb érzésű gyermek, akiben „Csillagszem,” „A kis Matyi” vagy a hazájától, s szüleitől elszakadt két gyermek vándorlása és megható sorsa, - amit a „Nyírfa és a csillag” című szép mesében beszél el az író - részvétet ne keltsen. A lapp-mesék, amelyekből hármat talál az olvasó ebben a kis műben, a lappoknak naiv és érdekes gondolkodásmódját, de egyúttal furfangos eszét is igen találóan és híven jellemzik. Szóval ezen mesék olvasása közben én igazi élvezetet találtam mindenkor és ha annyi élvezetet talál bennük a fogékony lelkű ifjúság is, akkor nem végeztem haszontalan munkát. (Báthori Ferenc)
A letöltéssel kapcsolatos kérdésekre itt találhat választ.
Indulás! Mi, szeleburdi szurikáták útra kelünk, hogy megtaláljuk a blablák buckáit, és közben olyan kalandokat éljünk át, amiket a kölykeinknek is mesélünk majd! Mimi, Ficúr és Ábrándka imádják hal...
Online ár:
990 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján