"Szepes Erika 1946. december 24-én született Budapesten. Gimnáziumi tanulmányait az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Iskolában végezte, kitűnő érettségivel (1965). 1964-ben az OKTV-versenyeken több díjat kapott, ezzel felvételt nyert az ELTE magyar és latin szakára. Itt végzett 1970-ben. Szakdolgozatát ókori vallástörténetből írta. Egyetemi doktori disszertációja görög vallás- és irodalomtörténet tárgyú volt (A homéroszi Hermész-himnusz komikuma, 1978). Kandidátusi disszertációját a mai magyar költészet átfogó elemzésével (Magyar költő–magyar vers, 1990) szerezte meg.
1970-től az Akadémiai Kiadó Világirodalmi lexikonjánál felelős szerkesztőként az ókori irodalmakat szerkesztette. Maga is számos cikket megírt, továbbá részt vett a lexikon fogalmi anyagának írásában. 1982-től a Szépirodalmi Könyvkiadó felelős szerkesztője 1985-ig, 1985–1991 között főszerkesztője volt. 1988–1989 között Soros-ösztöndíjat kapott. 1991-ben elveszítette állását, azóta megbízásos munkákból él.
1991–2005 között tanított az ELTE magyar irodalomtörténeti tanszékén, négy és fél évig a Zsigmond Király Főiskolán adott elő egyetemes művelődéstörténetet és 20. századi magyar és világirodalmat (2001-től). 2005-től a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem DLA képzésében vesz részt.
1993 óta a Nagy Lajos Irodalmi és Művészeti Társaság elnökségi tagja, szervező titkára, a Nagy Lajos Alapítvány kuratóriumának elnöke. 2003 óta a Nagy Lajos Társaság elnöke. 1993-tól az Ezredvég irodalmi folyóirat vers- és képzőművészeti rovatának vezetője. Az 1998-ban indult Aquincumi Költőversenyek zsűrielnöke.
Nagy Lajos-díjat 1994-ben, Gábor Andor-díjat 2005-ben kapott, majd 2006-ban a Magyar Köztársaság Elnöki Érdemrend arany fokozatával tüntették ki."
"Soha életemben nem voltam még semmiben annyira biztos, mint most abban, hogy ezt akarom. És ha esélyt adsz nekem, egész életemben azon leszek, hogy bebizonyítsam, helyesen döntöttél! Szeretlek, Ba...
Bevezető ár:
5 200 Ft
Eredeti ár: 6 499 Ft