SZENDI GÁBOR új kötetében az egyéni és a párkapcsolati problémákat elemzi. Részletesen szól az akarat szerepének túlértékeléséről, gondolkodásunk paradoxonairól, a szokások kialakulásáról és elhagyásának módjairól, valamint mindennek fényében a kapcsolati konfliktusokról és lehetséges, „másodfokú" megoldásaikról. Szendi az evolúciós gondolkodás mellett ezúttal a modern viselkedésterápiás szemléletet hívja segítségül, és állítja: cselekedeteinket folyamatosan általunk nem ismert és nem is megismerhető tényezők - rejtett tanulás, genetikailag örökölt vonások, nem érzékelhető ingerek, hamis emlékek, önigazoló értelmezések, téves észlelések stb. - irányítják. Vagyis a problémákat maga az ember teremti, az emberi gondolkodás hozza létre azáltal, hogy értelmezi önmagát, sorsát, környezetét. A szerző szerint az emberi problémák lényege, hogy korlátozott információk alapján akarunk sokkal szélesebb alapokon nyugvó jelenségeket értelmezni. Ilyenkor általában túl nagy jelentőséget tulajdonítunk az okoknak, és a magyarázatokhoz az emberi tudatból és emlékezésből nyert információk rendszerint kevésnek bizonyulnak. Szendi Gábor gyakorlati tanácsokban bővelkedő könyvében ugyanakkor rámutat: ha nem az okokat akarjuk tisztázni, hanem a megoldást keressük, sokkal hatékonyabban kezelhetjük egyéni és társas problémáinkat is.
A letöltéssel kapcsolatos kérdésekre itt találhat választ.
Talán már felfigyeltünk arra, hogy az életünkben vannak bizonyos kellemetlen, önsorsrontó ismétlődések. Egyes helyzetek – mintha csak benyomnának rajtunk egy piros gombot – automatikus folyamatot i...
Online ár:
2 445 Ft
Online ár:
3 150 Ft
Online ár:
2 350 Ft
Online ár:
3 299 Ft
Online ár:
2 999 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján