Ha valakiről el lehet mondani, hogy a modern világ – legalábbis a technikai fejlettség értelmében – egészen más lenne nélküle, akkor az biztosan Nikola Tesla, a szerb-amerikai fizikus, feltaláló és filozófus. Biztosan zseni volt, már-már varázsló – és ugyanakkor egy saját démonaival küzdő ember. Megzabolázta az „elektromosságnak” elnevezett rejtélyes erőt, egyre-másra lepte meg a világot felfedezéseivel, olyan új ösvényeket vágott a tudományban, amelyek aztán óriási hatással voltak az emberek mindennapi életére.
Tesla egy ideig, az 1880-as években Magyarországon dolgozott (Puskás Tivadarral együtt), és itt fejlesztette ki az első hangszórót és a váltakozóáramú motort.
1884-ben áthajózott Amerikába, Edison munkatársa (majd ellensége) lett, feltalálta a rádiót (igen, Marconi előtt!), a naperőművet… és felsorolni is sok lenne, még mi mindent. A kor nagyságai rajongtak érte, keresték a társaságát, barátságát.
És közben Tesla mániás-zseniális alkotói időszakai mély depresszióval és kétségbeeséssel váltakoztak.
E könyv szerzői nemcsak a fantasztikus tudóst mutatják meg nekünk, hanem arra is választ keresnek, hogy milyen lelki problémákkal küzdött Tesla, és élete végére hogyan lett elszegényedett, magányos ember.
A kötet elbeszélője és egyben főhőse Gyenes Judith: az 56-os mártír, Maléter Pál özvegye. A gyerekkori emlékek, a jómódú család mindennapi élete, majd a háborús évek megidézése után feleleveníti a ...
Bevezető ár:
4 800 Ft
Eredeti ár: 5 999 Ft
Online ár:
8 415 Ft
Eredeti ár: 9 900 Ft
Online ár:
4 845 Ft
Eredeti ár: 5 699 Ft
Akciós ár:
4 900 Ft
Online ár: 5 950 Ft
Eredeti ár: 6 999 Ft
5
az 5-ből
3 értékelés alapján
Tesla a legnagyobb feltaláló, megvaltoztatta eletunket. Sok talalmanyat eltitkoltak es elloptak tole. Nagyszerű ez a konyv, amely osszefoglalja es leirja elete esemenyeit, talalmanyait. Hianypotlo konyv.