A könyv előszava:
Negyven évig többnyire a magy. kir. kincstári levéltárban szolgálván, melyben hajdan Pray. Kaprinay. Hevenessy és mások búvárkodtak, búvárkodásuk eredményeit részben közzé is tették; és késeibb gróf Teleky József, herczeg Lichnowsky. Döbrentey és többen egyes munkákra adatokat gyüjöttek. 1861-ben nékem is megengedtetett a megszűnt kolostorok okmányai, és a többi levéltári forrásokból szülőhelyem Buda város történetére, valamint az ország középkori egyházi viszonyaira vonatkozó jegyzeteket tehetni. – 1862. nek vége felé. mint első sorjegyző (lajstromozó) nyugalomba lépvén, már tetemes adathalmaz felett rendelkezhettem, és jelen munka kidolgozásához fogtam, felhasználván a nevezetesebb írókat is hogy a már tudvalévőt kiegészítsem, a tényeket biztos alapra fektessem és az íróknak itt ott téves nézeteit eredeti okmányok alapján megigazítsam.
Nem gondolván a kérdéssel, ha vajon ily munka korszerű volna-e, és a ráfordított sok fáradság és áldozatokéi fognának-e ismertetni oly korban, midőn a kedélyeket mindenütt a politika foglalja el az anyagi, érdekek túlnyomók és időhiány. vagy kényelem miatt tisztán tudományos foglalkozásra nem igen van mód? bevégzém művemet, és használat végett a levéltári hivatalnak átengedtem.
Online ár:
1 000 Ft
Online ár:
1 900 Ft
Online ár:
1 200 Ft
Online ár:
890 Ft
Online ár:
2 680 Ft