Popikonok sztárköltőkkel – pár éve, 2011-ben mutatkozott be először a közönség előtt a hazai popélet egy merőben új vállalkozása, a Rájátszás című produkció. A Rájátszásban a magyar pop-rock szcéna legismertebb alakjai és kortárs költők írják át egymás műveit, hogy slágereket hozzanak létre. Az alkotói folyamatban a költők új szövegeket írnak a zenészek ismert dalaihoz, a zenészek pedig megzenésítik a poéták egy-egy versét. A végeredmény egy izgalmas CD rengeteg jó dallal, valamint egy versekkel és novellákkal színesített izgalmas könyv.
A lemezen szereplő számok zenéjét szerezték és szövegét írták: Beck Zoltán, Bérczesi Róbert, Erdős Virág, Grecsó Krisztián, Háy János, Karafiáth Orsolya, Kardos-Horváth János, Kemény István, Kollár-Klemencz László, Másik János, Szálinger Balázs és Szűcs Krisztián.
"Hát ez a Rájátszás: verseskötet, amit az autódban tartasz és a telefonodra töltesz, rendezvénysorozat, amin részt veszel, ha színpadra állnak a kortárs sztárpárosok, brand, amit ápolunk és építünk, első album, amelynek folytatása következik – költészet popritmusban."
Ez is elérhető kínálatunkban:
Élő Csenge Enikő első kötetében szereplő versek "súlyosak és szemtelenek, maghatóak, vidámak, vadak és őszinték" - és mind gyönyörű. "Ennek a könyvnek a címszereplője az apa, de szól az anyáról ...
Online ár:
2 529 Ft
Eredeti ár: 2 975 Ft
5
az 5-ből
2 értékelés alapján