A népességfogyás egész Európa gondja, s míg a keleti uniós országokban ezt a cigánykérdés súlyosbítja addig a gazdagabb nyugati államokban a befogadott muszlim lakosság rohamosan növekvő létszáma és integrációs problémái teszik a kérdést elsőrendű problémává. A nyugati nagyvárosokban már ma is százezres és milliós muszlim közösségek élnek párhuzamos társadalmakban - a többségi társadalmak kultúrájával, szokásaival és elvárásaival a legellenségesebb módon szemben állva -, akik magas születési rátájuk következtében a 2050-es évekre a legtöbb városban már többséget alkotnak majd az elöregedő és zsugorodó létszámú európai gyökerű lakossághoz képest. Ezek a problémák a mindennapokban már több éve érezhetőek voltak a széles tömegek számár, azonban a domináns média és a véleményformáló szellemi körök - éppúgy, ahogy itthon a cigánykérdést illetóen - megtiltották őszinte megvitatásukat, és rasszizmussal vádolták meg azokat, akik fel merték vetni őket. Az elfeledett, növekvő problémák azonban robbanásszerűen kitörtek az ezredforduló környékén.
Lényegtelen információkkal elárasztott világunkban a tisztánlátás hatalom. Vajon értjük még egyáltalán a világot, amelyet alkottunk? Tudjuk, mi történik körülöttünk, és melyek a jelen legnagyobb ki...
Online ár:
4 497 Ft
Eredeti ár: 5 290 Ft
Online ár:
5 092 Ft
Eredeti ár: 5 990 Ft
Online ár:
3 400 Ft
Eredeti ár: 3 999 Ft
Online ár:
3 400 Ft
Eredeti ár: 3 999 Ft
Online ár:
4 233 Ft
Eredeti ár: 4 980 Ft
5
az 5-ből
3 értékelés alapján
Ez a könyv alapmű: plasztikusan leírja a világunkat fenyegető - a magát liberálisnak mondó, ám valójában etnikai alapú - világdiktatúra céljait és módszereit, illetve azok hosszútávú hatásait. Minden józanul gondolkodó, hazaszerető európai ember számára kötelező olvasmány (lenne).