2007 májusának végén megélénkült Csurgó, a Dunántúli Református Egyházkerület egyik patinás iskolavárosa, amely egy időre Csokonai Vitéz Mihálynak is menedéket adott. Jelképnek is szép, hogy a Szenci Molnár Albert Psalterium-ának négyszázadik születésnapja tiszteletére megrendezett, de nem kizárólag évfordulós tudományos tanácskozásnak az az „első somogyi oskola” adott otthont, amelynek egyik féltett kincse a Csurgói graduál. Mint a változatos tematikából is látható: irodalom- és művelődéstörténész, egyházzenész egyaránt szót kapott, hogy a hazai és a nemzetközi zsoltárirodalom jeles képviselőit és darabjait elemezve tisztelegjen e nemes, Sütő András szép szavát idézve - „századokat énekeltető” - műfaj előtt. S bár a konferencia kezdeményezője és fő szervezője a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kara volt, sikerült tökéletesen „felekezetközi” dialógust is folytatnunk; az előadók sorában a református szakemberek mellett neves evangélikus, katolikus, ádventista, s a zsoltárokat nem egyházi szempontok szerint elemző kutatókat is köszönthettünk. Reméljük, hogy esztendőkkel e napsugaras csurgói egybegyülekezés után is érzékelni fogják kedves Olvasóink e zsoltáros komolyságon, igényességen is át-átütő oldottságát.
Vámos Ferenc a néprajz és a mese világának és kutatásának élharcosa volt. Művében új szempontokat mutat be az összehasonlító kutatás területén. Szempontjai mélyen rávilágítanak a mese titokzatos v...
Online ár:
2 542 Ft
Eredeti ár: 2 990 Ft
Online ár:
2 550 Ft
Eredeti ár: 3 000 Ft
Online ár:
3 150 Ft
Eredeti ár: 3 500 Ft
Online ár:
5 100 Ft
Eredeti ár: 5 999 Ft