A 8611 méteres K2, a világ második legmagasabb hegycsúcsa 2008-ban tizenegy halálos áldozatot követelt. A hegyen rekedtek közül azonban két serpa csodával határos módon megmenekült. Az amerikai szerzőpáros sodró lendületű és izgalmas könyve - fotók és térképek segítségével - e tragikus napok történetét eleveníti fel elsősorban a serpák és a pakisztáni teherhordók szemszögéből. Miközben megismerkedünk életmódjukkal és kultúrájukkal, azt is megtudjuk, hogyan vélekednek ők a nyugati hegymászókról. „Akik számára kedvesek a hegyek, alighanem rácsodálkoztak már a K2 döbbenetes piramisáról készült felvételekre. Első személyes találkozásunkkor minket is megbabonázott. 2016-ban a K2 nem volt kegyes hozzánk: egy lavina elmosta a legfelső táborokat, így akkor senki nem érte el a csúcsot. Reméljük, idén sikerül majd a hegy első magyar megmászása, természetesen palack nélkül." Klein Dávid és Suhajda Szilárd hegymászók Magyar K2 Expedíció (2019)
A letöltéssel kapcsolatos kérdésekre itt találhat választ.
Magyarországon sokan úgy gondolják, hogy csak az jár sportpszichológushoz, aki beteg. Én kíváncsiságból mentem el. Látva a külföldieket, azt gondoltam, hátha nekem is ad valamit. A mentális felkész...
Online ár:
1 990 Ft
Akciós ár:
3 000 Ft
Online ár: 3 999 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján