Elsősorban a felső tagozatos tanulók számára készült fogalomgyűjtemény, amely az 5., 6. osztályos természetismeret tantárgy földrajzzal kapcsolatos tudásanyagát, valamint a 7. és 8. osztályos földrajz ismereteit foglalja magába. Emellett számos, a középiskolai tanulmányok folytatásakor előkerülő fogalom gyors magyarázatára is szolgál, mivel a felső tagozatos kiegészítő- és törzsanyag mellett több, a földrajz minden területét érintő fogalommal is bővített kiadványt vehetnek kezükbe a diákok. A természet- és társadalomföldrajzi címszavak mellett a legfontosabb térképészeti, csillagászati, geológiai és ásványtani kifejezéseket is megtalálhatják benne az érdeklődők. Jelen kiadvány szótárnak íródott, így természetesen nem helyettesíti sem a tankönyveket, sem a földrajzi témájú szaklexikonokat. Ám jó szolgálatot tehet a mindennapi földrajztanulás során, házi feladat készítésekor, amikor egy-egy kifejezés jelentésének magyarázatával a tananyag elsajátítása során felmerülő bizonytalanságok eloszlatását könnyíti meg.
60 általános természetföldrajz, a kontinensek, illetve Magyarország természetföldrajza és 60 általános társadalomföldrajz, regionális társadalmi-gazdasági földrajz középszintű szóbeli érettségi min...
Online ár:
3 128 Ft
Eredeti ár: 3 680 Ft
Online ár:
4 667 Ft
Eredeti ár: 5 490 Ft
Online ár:
3 638 Ft
Eredeti ár: 4 280 Ft
Online ár:
3 128 Ft
Eredeti ár: 3 680 Ft
Online ár:
3 306 Ft
Eredeti ár: 3 480 Ft