A vizsgált művek (a romantikus lírától Szabó Lőrincen át Esterházyig) és a vizsgálat szempontjai (a hermeneutikától a feminizmuson át a dekonstrukcióig) egyaránt olyan szóródást mutatnak, amely jól beláthatóan áll ellen bármifajta egységesítő törekvésnek. A cím többes száma ennyiben nem a modernség egysége felől értelmezendő, éppen ellenkezőleg. Az alakzatok ebben az összefüggésben legyen szó a modernség korszakolásának vagy a művek szövegének alakzatairól olyan felforgtó erővel rendelkeznek, ami a cím szavainak viszonyába a kölcsönös kizárás lehetőségét is beírja. Ennyiben a kötet szövegeinek teljesítménye azon mérhető, hogy érdemben rá tudnak-e mutatni az alakzatok egyszerre állító/alapító és romboló működésére. Palkó Gábor (Budapest, 1973) irodalomtörténész, kritikus. Az ELTE magyar szakán végzett, ugyanott szerzett PhD fokozatot 2002-ben. Kutatási területe a 20. századi magyar irodalom. Ez az első önálló kötete.