Játék és harc, barátság és árulás, összetartás és pártoskodás, győzelem és halál. Tengernyi könyv született, amely az élet nagy pillanatait, sikereit és kudarcait egy csapat gyerek sorsán keresztül akarja megmutatni, de maradandó regényt írni erről csak keveseknek sikerült. Molnár Ferenc közéjük tartozik. Könyve napjainkra sem vesztett varázsából, a világon mindenütt érthető és átélhető, száz évvel első megjelenése után is friss és érdekes. Készült belőle némafilm és hangosfilm, közel két tucat nyelvre fordították le, és több országban kötelező vagy ajánlott olvasmánnyá tették. Szereplői, akik Molnár Ferenchez hasonlóan a budapesti Józsefváros szülöttei, ma már valamennyien az ifjúsági irodalom halhatatlan hősei. Gyerekkorunkban mindannyian olyan bátrak szeretnénk lenni, mint Boka, olyan elszántak, mint Nemecsek, és vágyunk egy helyre, ahol ugyanúgy otthon érezhetjük magunkat, mint a Pál utcai fiúk a grundon. A könyv új, bővített kiadásában most a szerző egyik korai írása, A gittegylet című jelenet is elolvasható, amely a világhírű regény közvetlen előzménye.
A letöltéssel kapcsolatos kérdésekre itt találhat választ.
Valóban létezik olyan nevű város, hogy Keszthely? – merül föl a kérdés Kőkuti Mátéban (17) egy nyári reggelen. Ám ahelyett, hogy választ kapna erre a látszólag könnyen megválaszolható kérdésre, Mát...
Online ár:
1 990 Ft
Akciós ár:
2 250 Ft
Online ár: 2 999 Ft
5
az 5-ből
1 értékelés alapján