Gladys Aylward (1902-1970) missziói társaság támogatása nélkül, saját megtakarított pénzén utazott Kínába misszionáriusnak 1932-ben, amikor polgárháború és idegen hatalmi terjeszkedés is megingatta már a kiterjedt ország ősi kultúráját és berendezkedését. Jangcseng mandarinjának megbízásából egy kormányrendelet végrehajtását ellenőrizte, így alkalma nyílt minden faluban tanítani a keresztyén hitre. A japán megszállás idején több mint száz gyermeket vezetett át a hegyeken a Sárga-folyón túli szabad területekre. Hiteles szemtanúja a kínai keresztyén egyház mártíriumának a kommunista hatalom konszolidációjának idején. Szolgált menekülttáborokban, börtönökben, lepratelepen, diákok és tibeti buddhista szerzetesek között is, nevét azonban leginkább az a több száz árva vagy kitaszított gyermek zárta szívébe, akiket nélkülözés árán is megmentett az éhhaláltól. Gladys Aylward felvette a kínai állampolgárságot, és élete végéig fogadott népének önzetlen szolgálója maradt. Tajvan szigetén halt meg, az általa alapított gyermekmenhely Tajpejben ma is az ő nevét viseli. A könyves asszony az első magyar nyelven megjelenő életrajza. A könyv román nyelven is megjelent Femeia cu cartea címen.
Ez is elérhető kínálatunkban:
"Ha az ember rájönne, hogy a világmindenség is képes szeretni és szenvedni, akkor megbékélne a sorsával." "A Sziszüphosz mítoszának központi témája, hogy indokolt és szükséges arról gondolkodni,...
Online ár:
3 655 Ft
Eredeti ár: 4 299 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján