A kötet ajánlható mindazoknak, akik szeretik a változatos témájú, rövid terjedelmű, humoros csattanóval végződő történeteket.
"A betegei szinte mindegyikét névről, a keresztnevéről ismeri. Szerencsére kitűnő a memóriája, így tudja, hogy Bözsihez a Rekettyésbe kell kigurulnia, ha gond van, a Riskát a Sáros lejtőn találja, a Marist és a Felleget a Lápos dűlőn keresheti fel.
Na, és a Józsi! Ez is egy fiatal üsző, de mivel a gazdának négy lánya van, na meg a felesége, nem engedett a negyvennyolcból. Lehet tőle a tehén nőnemű - mondta -, a neve náluk mégis Józsi lesz. Hangsúlyozottan abból a meggondolásból, hogy - legalább a nevében - legyen egy másik marha is, rajta kívül a háznál.
Gondolatait tovább szőve a Bogár jutott az eszébe. Ez nemsokára ellik, oda gyakrabban kell majd kiautóznia. Elég messze lakik ugyan, a Levendulásban.
Itt egy kicsit megint elpirult, mert eszébe jutottak a tanyához köthető szép, barna bociszemek. Szinte restelkedett, hogy negyvenéves korára, egy-egy pajzán gondolattól, még mindig képes elpirulni..."
Kedves Olvasó, ha igazán jól akarsz szórakozni, elsőként lapozz a kötet címét (is) adó Állati novellához.
Paulus barát, a titokzatos vándorszerzetes saját múltja elől menekülve járja a világot. 1334 telén a sors egy észak-itáliai kolostorba vezeti, amelynek nagy része évek óta romokban hever, sötét zug...
Bevezető ár:
3 440 Ft
Eredeti ár: 4 299 Ft
Akciós ár:
1 925 Ft
Korábbi ár: 1 925 Ft
Eredeti ár: 2 750 Ft
Online ár:
1 938 Ft
Eredeti ár: 2 280 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján