Urania Cabral harmincöt év után látogat vissza "hazájába", a Dominikai Köztársaságba, pedig megfogadta, hogy soha többé be nem teszi a lábát erre a "vacak kis szigetre". De mégis látni akarja még egyszer utoljára azt az emberi roncsot, mellyé az egykor oly nagy hatalmú apja változott... Nem megbocsátani akar neki, hanem a bűnhődését látni: magatehetetlen szenvedését, a riadt tekintetét, amikor szemére olvassa egykori tetteit.
Urania látszólag sikeres életet él: jó nevű jogász az Egyesült Államokban, s még most, negyvenkilenc évesen is kívánatos nő - csakhogy férfi soha nem érintette a testét egy szörnyű éjszaka óta, melyet, még fiatal lányként Trujillóval, Dominika diktátorával kellett töltenie.
Miközben Urania újra találkozik apjával és rokonaival, visszatérünk az 1961-es esztendőbe, amikor Trujillót meggyilkolták. Vargas Llosa borzongatóan eleven képet fest egy diktatúra hétköznapjairól. Elénk varázsolja mind a rendszert kiszolgáló, mind a zsarnoksággal különböző okokból szembeszálló alakokat... és persze magát Trujillót, aki élet és halál ura a szigeten, de a minisztereivel folytatott megbeszéléseken folyton a nadrágját nézi, nincs-e ott árulkodó vizeletfolt, mert egyedül saját testének nem tud parancsolni...
És a történelemnek, amely elsöpri őt is, ahogy már elsöpört sok más aljas diktátort, aki önmagát isteni hatalommal ruházta fel.
A Nobel-díjas Vargas Llosa remekművei közül is kiemelkedik ez a kötet: a világirodalom egyik leghatásosabb, legkegyetlenebb "diktátorregénye".
Hajnalcsillag-sorozatának második kötetében Karl Ove Knausgard ezúttal két szereplőre összpontosít. A regény első fele 1986-ban, a csernobili atomkatasztrófa évében játszódik, és egy Syvert nevű fi...
Online ár:
6 800 Ft
Eredeti ár: 7 999 Ft
Online ár:
3 825 Ft
Eredeti ár: 4 499 Ft
4
az 5-ből
1 értékelés alapján
Kár, hogy a fenti könyvismertető lelövi a poént, mert a regény olyan jól szerkesztett, hogy csak a végén derül ki, mi is történt Uraniaval. Addig viszont a történet előre-hátra ugrál térben és időben, változnak a nézőpontokat is, hol a diktátor, hol ellenfelei, hol pribékjei, hol áldozatai szemével látjuk az eseményeket. Végig magas fokon tudja tartani a feszültséget, olvastatja magát.