Magyarország társadalmi-gazdasági földrajza c. tankönyvünk első kiadásának kedvező volt a szakmai visszhangja, és az egyes kötetek gyorsan gazdára találtak. Az első kiadás óta eltelt hat évben bekövetkezett változások időszerűvé tették tankönyvünk átdolgozását, jelentős részének újraírását. A szerzői kollektíva munkája során most is arra törekedett, hogy a szak- és rokon- tudományok eredményeire építve utaljon a történeti előzményekre, elemezze a II. világháború utáni folyamatokat, és jelezze a rendszerváltozás lényegét kifejező fejlő- dési irányokat, illetve azok manifesztálódását. E törekvés azonban gyakran korlátokba ütközik, főként az 1990 utáni folyamatok tekintetében, részben az átmenetiségből adódó bizonytalanság, részben az információk hiánya miatt. A jelen időszak történései ugyanakkor jelentős társadalmi, gazdasági, területi változások hordozói, amelyek következményeikben csak a jövőben teljesednek ki. A közelmúlt változásaival kapcsolatos folyamatok rendszerezésével összefüggő gondok az oktatókat és a tanítványokat egyaránt érintik. Reményeink szerint egy ilyen összefoglaló munka csökkentheti a tárgykör előadásainak állandó korszerűsítésére fordítandó időt, segítheti a tanártovábbképzést. Ugyanakkor az egyetemi, és fő- iskolai hallgatóknak segítséget nyújthat a korszerű szemlélettel feldolgozott szakismeretek elsajátításához.
Ez is elérhető kínálatunkban:
Az Erdei kalauz izgalmas felfedezőútra hív. Bemutatja a legfontosabb lombos és tűlevelű fafajokat, és elárulja, melyik nyújthat oltalmat a viharban. Mesél rókaodúkról, ahova más "bérlők" is beköltö...
Online ár:
3 825 Ft
Eredeti ár: 4 499 Ft
Online ár:
4 250 Ft
Eredeti ár: 4 999 Ft
Online ár:
4 250 Ft
Eredeti ár: 4 999 Ft
Online ár:
2 550 Ft
Eredeti ár: 2 999 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján