Európa legfiatalabb keresztény állama alig száz évvel a hit általános felvételét követően már szentek egész sorát vonultatta fel. Közülük is igazi hírre-névre és nemzetközi ismertségre az Árpádok nemzetségének királyi sarjai tettek szert: István, a keresztény állam megalapítója és fia, Imre; az 1196-ban szentté avatott László, a "magyar lovagkirály"; valamint a 13. század női szentjei: Erzsébet és Margit, továbbá azok a külhonba férjhez adott Árpád-házi királylányok, akiket új hazájukban öveztek hasonló tisztelettel. Noha királyi származású szentekkel Európa majd minden keresztény nemzete büszkélkedhet, a "szent királyok nemzetségének" ilyen markáns előfordulására Európa más tájain nem, illetve csak kisebb súllyal találni analóg példát. A középkori és újkori magyarság önképének, kultúrájának és kultúrtörténetének ugyanis oly meghatározó része lett a magyar szent királyok, az Árpád-ház szentjeinek kultusza, hogy annak ismerete nélkül a magyar kultúrhagyomány is csak részben érthető - hiszen alakjuk a történeti és egyházi hagyományokon kívül a magyarországi művelődés és művészetek majd minden szegmensébe elhatott, illetve "merült alá" színes és változatos formákban a népi kultúrába, így a legendák világába is.
Ez is elérhető kínálatunkban:
Különlegesen új látásmód és merész gondolatok jellemzik ezt a könyvet. A szerző az alkotás folyamatát kirakós játékként élte meg, és ahogy egymás után helyükre kerültek a történelem puzzle darabkái...
Online ár:
3 316 Ft
Eredeti ár: 3 490 Ft
Online ár:
4 275 Ft
Eredeti ár: 4 500 Ft
Online ár:
3 800 Ft
Eredeti ár: 4 000 Ft
Online ár:
4 165 Ft
Eredeti ár: 4 900 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján