Dráma két felvonásban, megtörtént eset alapján. Amikor több mint két évvel Pusoma elitélése után véletlenül elfogták azt. Aki beismerte, hogy a gyilkosságot ó követte el, Pusoma Dénest szabadon engedték. Egy ügyvéd "nem az, aki az alapperében kirendeléssel képviselte őt" keresetet nyújtott be a bírósághoz, egymillió kétszázezer forint kártérítést kérve a Magyar Államot képviselő Igazságügy Minisztériumtól az ártatlanul elítélt javára. Pusoma Dénes, nem várva meg a kártérítési perének kimenetelét, szabadulása után fél évvel felakasztotta magát. A hozzátartozói nevében fenntartott kártalanítási kérelmet a bíróságok elutasították. Az indoklás az volt, hogy Pusoma Dénes, bár ártatlanságához kétség nem fért, félrevezette a hatóságokat, s okot adott arra, hogy a bűncselekmény gyanúja reá terelődjék. Ugyanis hazudott hazatérésének időpontját illetően, s gyanússá tette magát álmainak közlésével is. Ügyvédje felülvizsgálati kérelmét a Legfelsőbb Bíróság több mint egy év "ügyintézés" után ugyancsak formai okokból elutasította. Mindeközben az Alkotmány Bíróság a Pusoma ügy kapcsán kimondta, hogy azok a büntetőeljárási rendelkezések, amelyekre hivatkozva Pusoma Dénes kártalanítási kérelmét a bíróságok elutasították, alkotmány-sértőek. Ezért azokat teljes egészében megsemmisítette. Azóta azokat a szabályokat is eltörölte, amelyekre hivatkozva a felülvizsgálati kérelmet utasították el.
Ez is elérhető kínálatunkban:
Óvakodj a szavaktól, gyilkos erővel bírnak! Angela Wood, az ügyes zsebtolvaj csak meg akart leckéztetni egy udvariatlan alakot. Észrevétlenül elemelte a férfi táskáját, de amikor átkutatta, mindöss...
Bevezető ár:
3 592 Ft
Eredeti ár: 4 490 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján