Európai Iskola: a negyvenes évek végének stílusirányzatokhoz nem kötődő, szívesen kísérletező magyar képzőművészeinek egy csoportja nevezte így magát. Európai Iskola: az ezredelő Magyarországának megújulást kereső, értékteremtésre és -megőrzésre egyaránt vállalkozó tudósai, szakemberei, gondolkodói e könyvsorozatban osztják meg velünk bölcselkedésük, kutatásuk eredményét.Európai Iskola: a Nemzeti Tankkönyvkiadó jelzése arról, hogy a szerzőiben tovább él az európai kultúrából táplálkozó gondolat, amely szellemiségében, spirituális erejében és mondandója igényességében a több ezer éves európai műhelyek, oktatási intézmények, alkotó értelmiségi csoportulások hagyományaihoz kötődik. KOSÁRY DOMONKOS (Selmecbánya, 1913) Az MTA tagja (1982-), az MTA Történettudományi Intézetének tudományos tanácsadója (1989-), az ELTE címzetes egyetemi tanára (1996-). A Pázmány Péter Tudományegyetemen szerzett latin-történelem szakos diplomát. Az Eötvös Kollégium tanára (1937-49), a Teleki Pál Tudományos Intézet Történettudományi Intézetének igazgatóhelyettese (1941-45), majd igazgatója (1945-49), a budapesti tudományegyetem tanszékvezető tanára (1945-49). 1949-ben megfosztják állásától. 1949 és 1956 között bibliográfusként, könyvtárosként dolgozik. 1956-ban a Magyar Történészek Forradalmi Bizottságának elnöke. 1957-ben letartóztatják és bebörtönzik. Szabadulása után, 1960-tól előbb a Pest Megyei Levéltár, majd 1968-tól az MTA Történettudományi Intézetének tudományos munkatársa. 1990-96 között a Magyar Tudományos Akadémia elnöke.
E könyvben tárgyalt időszak életem meghatározó korszaka volt, s egy hosszú életet történészként végigdolgozva, különlegesen érdekelten olvastam el Pelle János könyvét, melyet nem tudtam letenni. Am...
Online ár:
5 942 Ft
Eredeti ár: 6 990 Ft
Online ár:
8 415 Ft
Eredeti ár: 9 900 Ft
Online ár:
6 758 Ft
Eredeti ár: 7 950 Ft
Online ár:
4 180 Ft
Eredeti ár: 4 400 Ft
Online ár:
7 650 Ft
Eredeti ár: 8 999 Ft