A könyv „hőse” olyan író, akit a meséi emeltek a halhatatlanok sorába. Minden körülmény: a „rácpácegresi” örökség, a látásmódja, a fantáziája, a beszédmódja mesemondóvá tette. Gyermekeknek szóló történetei ismertebbek, kanonizálódtak - A Négyszögletű Kerek Erdő már beletartozik a mitológiánkba -, ezért szinte természetes, hogy műveinek bemutatása során különös hangsúlyt és kitüntetett teret kap gyermekirodalmi munkássága. De életművének a gyermekkönyveken túli része is nagy író alkotása, ugyanabban a fegyverzetben hozta létre azt is, novellái és meséi egy tőről fakadtak. Nemegyszer „párhuzamos” történeteket írt, ez könyvünk struktúrájában is megjelenik.
A monográfia megkísérel mindent számba venni, amit ma tudhatunk, sejthetünk a kutatás tárgyáról. Az életút rekonstrukciója nem számít a kötelező tennivalók közé, de Lázár esetében nem tekinthetünk el az írói életrajz tényeitől, és nem feledkezhetünk meg arról, hogy Lázár Ervin történetein áttetszik személyisége, értékvilága, szülőföldje és műveket inspiráló tájélménye. Magától értetődőek az első monográfia nehézségei, de tagadhatatlanok az első monográfus kiváltságai. Még meséltek neki az író élettörténetének szereplői, és ő nyithatta ki először a levelesládáját.
Lázár Ervin életműve lezárult, elérkezett az értékelés ideje, helyének kijelölése a világirodalomban, a magyar irodalomban és a gyermekkönyvek írói között. A róla szóló könyv születésének hetvenötödik, halálának ötödik évfordulójára jelenik meg. Elsősorban a tudomány és az irodalom világának szól, de azokra a generációkra is számít olvasóként, amelyek Lázár Ervin művein nőttek fel.
Az ábránd felrepít, a valóság visszatart. "A név létezik, sőt, Attila nem is akárki, híres világhódító volt! S ebből erőt merít, szirmot bont benne a meggyőződés: nagy jövő előtt áll, maga is ...
Online ár:
3 740 Ft
Eredeti ár: 4 399 Ft
Online ár:
3 400 Ft
Eredeti ár: 3 999 Ft
Online ár:
6 792 Ft
Eredeti ár: 7 990 Ft
Online ár:
2 975 Ft
Eredeti ár: 3 500 Ft