ELŐSZÓ
Részlet a könyvből:
"Román fantasztikus balladák
Tizenöt évvel ezelőtt határoztuk el Kiss Jenővel, hogy a román népballadák másfél évszázada mind szebben gyarapodó, de költőileg részben már elavult, különböző kötetekben és folyóiratokban szétszórt, vagyis gyakorlatilag hozzáférhetetlen magyar műfordításai után, egységes terv alapján, legalább száz népballada művészi és tudományos közvetítésével adjunk minél átfogóbb képet a magyar olvasóknak a román népballadák világáról. Vállalkozásunkat - méretei miatt - több kötetre osztottuk: ama korábbi négy könyvünk után (A bárányka, 1963; Novákékról szól az ének, 1969; Szarvasokká vált fiúk, 1971; Márk vitéz, 1974), amelyek közül mindeniknek megvolt a maga sajátos arcéle, ezúttal a fantasztikus balladákkal tisztelgünk tisztelgünk a román folklórnak és magyar barátainak.
Mostani kötetünkkel pillanatnyi nyugvópontra jutottunk, mert kitűzött célunkat eredeti tervünkön túlmenően megvalósítottuk: az öt kötetben, néhány ismétlést leszámítva, több mint másfélszáz ballada és kolinda sorakozik, mintegy 25 000 verssor terjedelemben. Ez a mennyiség a legnagyobb népeposzok terjedelmével vetekszik; ez a válogatás bizonnyal valós képet nyújt a román népballadakincs szépségéről és gazdagságáról." Vissza
TARTALOM
Román fantasztikus balladák (bevezető) 5
A katáng 13
Demeter 15
A holló és Mihály vajda 20
Paszkál 25
Antofica és Vióra 31
Az anyai átok 40
Három hattyú 48
Androním meg Ilona 52
A kicsiny török gyerek 57
Három király 67
Zsikmán király 71
A kígyó meg a legény 76
Három tetvér, kilenc sárkány 83
Damján és Rém-anyó 87
Mizil király 93
A sebesült vitéz 101
Ruszka meg Miu 111
Petru, jó legény 124
Árgirus királyfi 126
A lány és a kakukk 141
A békafeleség 145
Jegyzetek 155
Ajánló sorok — Bebes István 9 Előszó — Domonkos Ottó 10 KÖRMENDI CÉHEKRŐL ii Bevezetés a körmendi kézművesség kutatásába 12 A céhek alakulása és működése 1 ‘7 A körmendi iparosok és céhek száma, sz...
Online ár:
3 800 Ft
Online ár:
2 190 Ft
Online ár:
1 990 Ft